Zuhannak Európa tőzsdéi
Az FTSEurofirst 300-as mutató szerda délelőtt először került 1.000 pont alá azóta, hogy május 10-én az EU és az IMF 750 milliárd eurós garanciaprogramot hirdetett az euróövezeti adósságválság megállítására.
A londoni tőzsde vezető mutatója, a FTSE-100 mutató 1,56 százalékkal csökkent a szerdai nyitáskor, majd két órával később 2,44 százalékos veszteséggel 5.177,88 pontnál járt. A frankfurti DAX-30 1,23 százalékos veszteséggel kezdett, később 2,75 százalékos csökkenéssel 5.986,66 pontra süllyedt. A párizsi CAC-40 mutató 2,11 százalékkal gyengült a kereskedés indulásakor, majd a kereskedés második órájának végére 3,13 százalékos csökkenéssel 3.502,06 ponton állt.
Kedden az FTSE-100 44,80 pontos, 0,85 százalékos javulással 5.307,34 ponton zárt. A frankfurti fő mutató, a DAX-30 89,01 ponttal, 1,47 százalékkal 6.155,93 pontra emelkedett, míg Párizsban a CAC-40 73,77 ponttal, 2,08 százalékkal 3.617,32 pontra erősödött.
Németország szerdától hivatalosan megtiltotta az úgynevezett short eladásokat az ország tíz legfontosabb pénzügyi intézményénél, köztük a Deutsche Banknál, az Allianznál és a Commerzbanknál - jelentette be kedden késő este a német pénzügyi felügyelet (BaFin). Az intézkedés értelmében megtiltják nemcsak a részvényekre, de az euróövezeti államkötvényekre és ezek CDS-árazására is a short - árfolyamzuhanásra játszó határidős - eladási tranzakciókat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 237,96 pontos nyitás után tovább csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 22.716,47 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 594,24 pontos, 2,55 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 356,28 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
MTI