3p
Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma. A legnagyobb keresletnövekedés Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében volt. Tavaly az utolsó negyedévben a használt lakások ára éves szinten átlagosan majdnem 10 százalékkal nőtt.

Folyamatosan nő az érdeklődés az eladó lakások iránt, ami magyarázatot ad az áremelkedésre is - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely bemutatja, hogy egy-egy megyében mennyivel nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődők száma.

Minden ötödik lakásvásárlót érinthet a falusi csok

Országosan az idei év első három hónapjában 58 százalékkal több érdeklődés érkezett egy eladó ingatlanhirdetésre, mint egy évvel korábban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Az országos adatok is eleve jelentős keresletnövekedésről tanúskodnak, ráadásul a vidéki lakáspiacnak is további lökést adhat, hogy a korábbi hírekkel ellentétben szeptember helyett már július 1-jétől elindul az úgynevezett falusi csok, amely a kistelepüléseken lévő lakóingatlanok piacát pörgetheti fel.” Ugyanis azokon a településeken lévő lakóingatlanok megvásárlásához lehet állami támogatást igényelni, ahol 5 ezer főnél kevesebb laknak és 2013 óta csökkent a lélekszám”. Az érintett településeken egyébként a KSH adatai szerint 2008-ban több mint 30 ezer, 2012-ben 17 ezer, 2016-ban 28 ezer, 2017-ben pedig több mint 31 ezer adásvétel történt. Balogh László hozzáfűzte: “Az összes adásvétel 20-22 százalékát adták a szóban forgó települések, ami alapján arra számítunk, hogy nagyságrendileg minden negyedik vagy ötödik lakásvásárló fogja igénybe venni a falusi csok emelt összegű támogatásait.”

Az ingatlan.com elemzése szerint az idei első negyedévben Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében növekedett a kereslet, több mint 100 százalékkal. A nógrádi lakóingatlanok iránt 90 százalékkal többen érdeklődtek. Győr-Moson-Sopronban 70 százalékkal bővült a kereslet, de a leggyengébb eredménnyel szereplő Tolna megyében is közel 40 százalékos volt az élénkülés.

Drágulással zárult az előző év, idén is kitart a lendület

Az ingatlan.com elemzése idézi a KSH legfrissebb előzetes adatait is, amely szerint újabb drágulással fejezték be a múlt évet a lakások. A használt lakások ára országos átlagban 9,6 százalékkal volt magasabb 2018 utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban. Balogh László kiemelte, hogy tavaly a használt lakások minden negyedévben egyenletes drágulást mutattak, 9,2-10,7 százalékkal voltak drágábbak, mint 2017-ben. Az idei év második felében az állami lakástámogatási rendszer bővítése, valamint a babaváró hitel elindítása és a már említett falusi csok újabb élénkülést és további áremelkedést hozhat az országos lakáspiacon, azon belül is a vidéki régiókban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG