A hitelközvetítői piacon tovább folytatódott a piactisztulás 2011-ben - írja az Otthon Centrum. A folyamatosan csökkenő volumenek és a szigorodó hitelfeltételek továbbra is tizedelik a hitelközvetítéssel foglalkozók számát, ugyanakkor a közvetítők kizárása a végtörlesztésből szintén sokaknak jelentős bevételkiesést jelentett.
A 2011. június 30-tól kötelező szakirányú felsőfokú végzettség, illetve a hitelközvetítői vizsga is ebbe az irányba hatott. Az elmúlt három év fényében, a viszonylag jól induló 2011-es év végére a végtörlesztés a lakáscélú hitelezésben is változásokat hozott. A THM-ek jelentősen növekedtek, ami sokakat elgondolkoztatott, hogy vegyenek-e fel hitelt, ennek megfelelően többen halasztották 2012-re a hitelfelvételt. Döntésüket a 2012. január 1-től elérhető szocpol támogatások és az Európai Bizottság jóváhagyására váró kamattámogatott hitel konstrukciók elindulása is alátámasztja.
A THM-ek alakulását nehéz lenne előrejósolni, a végtörlesztés lezárultával nem feltétlenül fog a korábbi szintre csökkenni a mutató, különösen a levegőben lévő újabb MNB kamatemelés fényében.” – tette hozzá Bánfalvi László. 2012-re nagyon bízunk a hitelezés fellendülésében, amihez mind a kínálati, mind a keresleti oldal bizalmának helyreállítása elengedhetetlen - tette hozzá a szakember.
A THM-ek nem feltétlenül fognak csökkenni a végtörlesztés után sem. A hitelt felvenni tervezők a szocpol és az esetleges kamattámogatás miatt is kivártak eddig - miközben a hitelközvetítőknek alapvetően jól induló 2011-es év így már nem zárult a felhőtlen boldogság jegyében. Emelkedtek a szakmai követelmények is, ezért is kevesebb a közvetítő.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
11 órája
-
Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
12 órája
-
A rekord, amit még most sem tudtak elvenni Gyurcsány Ferenctől
12 órája
-
Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
13 órája
-
Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
14 órája
-
Munkajogász: jogszerű Havasi Bertalan kirúgása
14 órája
-
Nácizott egyet az iráni külügyér, miközben Amerikát és Izraelt vádolta
15 órája
Mfor.hu Top24
- Nem hagyta szó nélkül: ez vár Havasi Bertalanra
- Besülnek a trafikok is rögtön az Orbán-kormány után?
- Magyar Péter sistergős bejegyzéssel ébresztett: arany és márvány borít mindent
- Tényleg megalázta Magyar Péter Sulyok Tamást? Olvasói kommentek
- Mégis mi történik Washington felett? Mutatjuk
- Így váltják le máris Magyar Pétert és Tarr Zoltánt
- Drónok csapódtak be Moszkvában, halálos áldozatok is vannak
Ingatlan
Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan
Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan
Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.
Ingatlan
Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan
Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan
A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan
Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Heti top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megremegett a forint, kiadta a jelzést a Magyar Nemzeti Bank? 2026. május 14. 05:46
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
Friss
Vállalat
Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Jutalmakért harcolnak a munkások.
11 órája
Közérdekű
Munkajogász: jogszerű Havasi Bertalan kirúgása
Egyelőre név nélkül beszélt egy szakember.
14 órája
Nemzetközi
Nácizott egyet az iráni külügyér, miközben Amerikát és Izraelt vádolta
Nem teszik azt, amivel vádolják őket.
15 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tovább terjeszkedik az Oscar-díjas színésznő étteremlánca2026. május 15. 14:55 -
-
Új király a cseh milliárdoslistán: 7940 milliárd forinttal tarol a fegyveripari örökös2026. május 14. 15:15 -
Eredménytelen lett a Pázmány-tender, 100 milliárdos megbízástól esett el a KÉSZ2026. május 14. 05:00 -
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Soha nem látott hitelroham indult: ömlenek a milliárdok a lakáspiacra
16:56
-
Berobbant a lakásépítési boom Magyarországon
14:14
-
Rossz hír az autóvásárlóknak: egyre kevesebb az olcsó használt autó
13:23
-
Járattörlés, légtérzár, háború: komoly kockázatok leselkednek az utazókra
12:01
-
A vállalatok is rákapcsoltak az energiatárolásra
11:34
Turizmus Online cikkei
-
Eurovízió Bécsben: partnertalálkozó Budapesten
18:44
-
Hantavírusmentes utazás egy luxusóceánjárón
16:33
-
A Marriott leglazább brandje Budapest bulinegyedébe költözött
09:40
-
Travel Teachers-csőd: kiderült, sok utasnak szerződése sem volt
07:38
-
„A bor nemcsak termék, hanem közösségi élmény” – látogatás a Degenfeld birtokon
07:37
A vidék hírei
-
Kötetbemutatók, nyelvészeti előadás és japán klub is várja az érdeklődőket a Bródyban
17:18
-
Az egri egyetem autonómiáját helyre kell állítani, az egyházi kézbe kerülést követően drasztikusan romlott a helyzet
08:54
-
Már a sajtóért és a demokráciáért aggódik Orbán Viktor
19:50
-
Sior: rajzok haza 88.
13:11
-
Szülői panaszok a Bitskey uszodáról: drágább a használat, közben a higiéniai állapotok miatt is aggódnak
11:52
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Mi lesz veled, magyar állampapír?
2026. április 20. 05:55
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
top 24
-
Hivatalos lett: itt a papír Havasi Bertalan sorsáról
2026. május 17. 08:37
-
Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
2026. május 17. 15:34
-
Munkajogász: jogszerű Havasi Bertalan kirúgása
2026. május 17. 14:21
-
Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
2026. május 17. 09:48
-
Friss: változik a Tisza Párt vezetése, újabb nő került helyzetbe
2026. május 17. 11:13



