Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
Fontos ügy végére tett potott az Alkotmánybíróság.
Dienes Oehm Egon, Hörcherné Marosi Ildikó, Varga Zs. András, Sulyok Tamás elnök, Szabó Marcell, Czine Ágnes és Stumpf István (felső sor b-j), valamint Schanda Balázs, Szalay Péter, Pokol Béla, Szívós Mária, Salamon László, Horváth Attila és Balsai István (alsó sor b-j) alkotmánybírók MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Alkotmányos mulasztást állapított meg a Natura 2000 földek értékesítésére és azt követő hasznosítására vonatkozó szabályozással kapcsolatban az Alkotmánybíróság keddi nyilvános ülésen kihirdetett határozatában.

A Natura 2000 földeken az élővilág védelme érdekében csak jelentős korlátozásokkal, a speciális természetvédelmi előírások betartása mellett lehet gazdálkodni. A Natura 2000 szabályozásának alapja az uniós jogból ered, részletszabályait az egyes tagállamok alkották meg.

A kormány a "Földet a gazdáknak!" program keretében jelentős mennyiségű állami tulajdonban álló Natura 2000 területet értékesített. Sallai R. Benedek LMP-s honatya és 51 ellenzéki képviselőtársa a Natura 2000 földek értékesítésére vonatkozó szabályok megsemmisítését kérte az Ab-től azért, mert álláspontjuk szerint e földterületek természetvédelmi értékei kevésbé őrizhetőek meg, ha magántulajdonba kerülnek.

Kedden az Ab rámutatott: Magyarország biológiai sokféleségét - egyedeket, fajokat, élőhelyeket - lehetetlen csak a természetvédelmi területek védelmével megóvni, elengedhetetlen az ország területének több mint ötödét kitevő Natura 2000 földek szigorú védelme is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Otthon Start: a szakértők se tudják, mi történik?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 11:24
Normalizálódik a piac vagy éppenséggel még jobban elszállhatnak az árak? A szakértők sem értenek egyet – az árak mindenesetre kilőttek.
Ingatlan Százezrek telefonálnak az ingatlanhirdetések láttán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 09:36
Utoljára 2021 tavaszán telefonáltak annyian eladó ingatlanok után érdeklődve, mint augusztusban. Több az új hirdetés, mégis kevesebb eladó lakás maradt a hónap végére: a kereslet felszívta a kínálatbővülést.
Ingatlan Nem minden bank fogja ugyanazt kínálni az Otthon Startban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 29. 10:28
Hétfőn indul a program, de nem mindenhol pontosan ugyanúgy.
Ingatlan Máris 3-5 százalékot drágultak a lakások az Otthon Start bejelentése óta
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 08:05
A kereslet miatt emelkednek az árak.
Ingatlan Ezt jelenti a CSOK és az Otthon Start összefonódása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 26. 07:46
Emelkedik az értékhatár, illetve a CSOK-os kedvezmények is érvényesíthetők az Otthon Startnál házasság és gyerekvállalás esetén.
Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG