Jelentősen csökkentek a budapesti lakásbérleti hozamok az utóbbi öt évben, a legjobb befektetést az csinálta, aki négy-öt évvel ezelőtt panellakást vásárolt, majd bérbe adta - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője a Magyar Hírlapnak.
Adataik szerint ugyanis a panelek bérleti díja öt év alatt jóval a téglalakások szintje felett, átlagosan kétszeresére nőtt, míg a panel- és téglalakások drágulásában csak minimális különbség van a panelek javára.
Az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképéből kiderül, hogy az elérhető bérleti hozamszint az elmúlt öt év során minden nagyvárosban és fővárosi kerületben csökkent, mivel míg a bérleti díjak átlagosan "csupán" másfélszeresükre nőttek, addig a lakásárak jóval nagyobb mértékben, több mint duplájukra emelkedtek.
A befektetőknek sincs azonban okuk pánikra, számos olyan terület van, hol kifejezetten szép bérleti hozam érhető el. A nagyvárosok közül Pécs és Szeged a két legmagasabb, 8,3 illetve 7,3 százalékos hozammal kecsegtető megyeszékhely, Budapesten pedig a VIII. és a III. kerületben lehet 6,5 százalékos várható hozammal számolni.
Komoly vizió a vállalattól

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




