3p
A klímaváltozásra, azaz a melegebb időjárásra reagált az ingatlanpiac: lényegében már májustól szeptemberig nyári idő a jellemző, így a nyaralók is felértékelődnek. A megugró kereslet az árakon is látszik, május és augusztus vége között 5 százalékkal emelkedett országos szinten a nyaralók négyzetméterára.

A klímaváltozás betette a lábát a nyaralók piacára azzal, hogy az éven belül sokkal hosszabb ideig tart a nyári időjárás - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az eladó nyaralók iránti keresletet és az idei árak alakulását vizsgálta.

Egyre hosszabb a nyár

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A hétvégi házaknál, nyaralóknál ingatlanpiaci szempontból problémás, hogy sokan jellemzően csak jó időben, legfőképp a nyári hónapokban tudják használni azokat, ám ez változni látszik az időjárás miatt. A hivatalos meteorológiai statisztikák szerint ugyanis tavaly áprilisban, májusban és szeptemberben is több volt a napsütéses órák száma, mint 1981 és 2010 közötti időszak nyári hónapjaiban. Ráadásul 1901 óta az idei nyár volt a második legmelegebb. Összességében hosszabb ideig használhatók a nyaralók, emiatt pedig felértékelődnek ezek az ingatlanok, ami az elmúlt években egyre erősödő keresletnek is lökést ad”.

Az ingatlan.com elemzése szerint az idei év első nyolc hónapjában az eladó nyaralók iránti kereslet éves szinten 8 százalékkal nőtt. A 2016 és 2019 közötti időszakban januárhoz képest májusban 40 százalékkal volt nagyobb a kereslet, a nyári hónapokban látott érdeklődés pedig 36-73 százalékkal haladta meg az év eleji szintet. Balogh László elmondta, a nyári hónapoknál kézenfekvő a kereslet felfutása, de sok vevőjelölt már korábban piacra lép és keresi az eladó nyaralókat.

Drágulás a szezonban - mi várható a jövőben?

Az erős kereslet a kínálati árakon is látható. Az országszerte meghirdetett nyaralók átlagos négyzetméterára május és szeptember eleje között 5 százalékkal nőtt. Balogh László azonban kiemelte, ez országos átlag, a különböző régiók között jelentősek a különbségek. A Balaton környékén a siófoki térségben például ugyancsak 5 százalékkal 570 ezer forintra, Balatonalmádi környékén 2,4 százalékkal 420 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár, míg a tapolcai térségben 5,4 százalékkal 288 ezer forintra emelkedett. A Tisza-tó környékén 3,3 százalékos drágulás ment végbe idén nyáron, így 125 ezer forintra rúgott a nyaralók négyzetmétere.

A Velencei-tó térségében erőteljesebb drágulás következett be, 10 százalékkal 422 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár. Balogh László szerint ebben szerepet játszik az is, hogy a Velencei-tó környéki ingatlanok már nem csak nyaralóként, hanem a főváros közelsége miatt állandó lakásként, kvázi agglomerációs ingatlanként is kapósak.

Az előrejelzést ismertetve Balogh László elmondta: ha a következő években is hasonlóan alakul az időjárás és hosszabb ideig lesz jó idő, az tartósan erős keresletet eredményezhet a nyaralók piacán. Ehhez pedig hozzájárulhatnak a különböző nyaralórégiókban tervezett fejlesztések is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG