3p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma 2015-höz képest több mint 200 százalékkal nőtt, ezzel a magyar piac a harmadik az európai listán. A múlt év első 11 hónapjában közel 3300 társasház kapott zöld utat, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Budapesten az új lakások és házak átlagos négyzetméterára január közepén 781 ezer forint volt. Debrecenben 469 ezer forintot, Győrben pedig 425 ezer forintot tett ki.
Újépítésű lakás Miskolcon

A teljes európai mezőnyből is kiemelkedik a magyar piac a lakásépítési kedv alapján. A 2015-ös szinthez képest ugyanis Magyarországon a múlt év harmadik negyedévére 240 százalékkal, több mint háromszorosára nőtt a legalább kétlakásos lakóházakra kiadott engedélyek száma. Ennél jobb eredményt az európai piacon csak Írország és Málta ért el jobb eredményt - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatait feldolgozó - összefoglalójából.

Évek óta tartó bővülés

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a múlt év első 11 hónapjában közel 3300 darab legalább kétlakásos lakóépület kapott engedélyt, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ezekben az épületekben viszont csak 7 százalékkal nőtt az építési engedélyt kapott lakások száma. Az adatokból ezért arra lehet következtetni, hogy 2019-ben és az ezt követő években leginkább a kisebb, 6-8 lakásos társasházak építése élénkülhet.

A szakember a lakásépítési trendekről elmondta, a múlt év novemberéig bizonytalan volt a kedvezményes lakásépítési áfa sorsa. Akkor derült ki, hogy 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok eladására a korábbi szabályozásban szereplő 2019 végi határidő helyett 2023 végéig vonatkozik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs. Ez a hosszabbítás pedig levegőhöz juttatta a munkaerő- és kapacitáshiánnyal küzdő lakásépítési ágazatot, azaz véget vetett a kapkodásnak és élénken tartotta a lakásépítési kedvet is.

Bővülő kínálat

Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten 2 257 darab, a vidéki nagyvárosokban pedig több mint nyolcszáz új építésű ingatlanhirdetésből áll a kínálat, ezek között vannak, amelyek csak hónapok vagy akár több mint egy év múlva kerülnek átadásra. Ez egyben azt jelenti, hogy 2018 januárjához képest a fővárosban stagnált a kínálat, a megyeszékhelyeken viszont 81 százalékkal emelkedett az új építésű ingatlanhirdetések száma.

Budapesten az új lakások és házak átlagos négyzetméterára január elején az ingatlan.com újlakás-kereső oldala, a lakopark.ingatlan.com adatai szerint 781 ezer forintot tett ki. A megyeszékhelyek közül Debrecenben 469 ezer forint, Győrben 425 ezer forint, Székesfehérváron pedig 530 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár az eladó új lakások esetében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Időben vett állampapírt? Akkor ennek most mások is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 15:21
Az elemzők is reagáltak a KSH kedd reggeli közlésére, miszerint az első negyedévben ugyan országos szinten kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, ám a kiadott lakásengedélyek száma nőtt, igaz, csak Budapesten.
Ingatlan Véget érhet a drágulási horror a lakáspiacon?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 14:21
Megváltozhatnak az alkupozíciók és eljöhet a saját célra vásárlók ideje.
Ingatlan Kész őrület, ami a panellakások árával történik
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 12:02
Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mérte az Otthon Centrum.
Ingatlan Már a luxuslakások is túl fájdalmasan drágák Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 15:03
Budapesten mondhatni önálló piacuk van a luxuslakásoknak és prémium családi házaknak.
Ingatlan Ingatlaneladás vagy vásárlás? Itt biztosan megtalálod, amit keresel
PR | 2025. április 14. 10:36
Ha ingatlant adnál el vagy keresel, érdemes a legjobbakra bízni magad. Az Otthontérkép Csoport immár több mint két évtizede van jelen a magyar ingatlanpiacon, és ma már az egyik legnagyobb, legismertebb hirdetési portfóliót tudhatja magáénak.
Ingatlan Kellene egy tökéletes raktár? Így lehet megtalálni
Natív tartalom | 2025. április 7. 20:23
A Covid idején az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése óriási keresletet teremtett a raktárak iránt. Bár a pandémia alatt tapasztalt raktárhiány enyhült, még mindig kihívást jelent frekventált helyen vagy speciális igényekkel rendelkező raktárt találni. Ha hatékony és gyors megoldásra vágysz, van egy egyszerű módja annak, hogy azonnal személyre szabott ajánlatokat kapj!
Ingatlan Hatalmas szakadék a hirdetési és a valós árak között – nézd meg, hol buknak a legtöbbet az eladók!
Natív tartalom | 2025. április 1. 19:46
Az ingatlanpiac jelenlegi helyzetét szemlélve gyakran érezhetjük úgy, hogy ellentmondásos információkkal találkozunk. Egyszerre hallhatunk jelentős áremelkedésről, a fizetőképes kereslet csökkenéséről, illetve az elérhető lakásállomány zsugorodásáról. Ezek a látszólag egymással szemben álló trendek nehezítik a tisztánlátást, különösen azok számára, akik éppen most próbálnak tájékozódni a piacon. Ha azonban mélyebbre ásunk, és a hirdetési adatok mögé nézünk, az ellentmondások legalább egy részére racionális magyarázatot kaphatunk.
Ingatlan Eladná a lakást? Erre számíthat
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 12:59
Érdekes lett az országos lakáspiac első negyedéves bizonyítványa. A piac élénkülése egyértelmű, a befektetői kereslet intenzitása már csökken, helyüket a saját célra vásárló vevők tölthetik be – derül ki az ingatlan.com márciusi kereslet-kínálati összesítőjéből. Márciusban az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 10 százalékkal erősödött, az első negyedévben 7 százalékos volt a növekedés.
Ingatlan Találd meg az ideális irodát pillanatok alatt!
Natív tartalom | 2025. március 11. 14:21
Eleged van az időrabló iroda-keresésből? Felejtsd el a végeláthatatlan böngészést és a felesleges köröket! Ha rád hárult a feladat, hogy új irodát találj a cégnek, akkor most figyelj: megmutatjuk, hogyan spórolhatsz rengeteg időt és energiát, miközben pár kattintással rábukkanhatsz a tökéletes helyre!
Ingatlan Történelmi változások és gigantikus sakkjátszma az ingatlankezelők világában!
Natív tartalom | 2025. március 10. 14:35
A gazdasági megtorpanás természetesen az ingatlanpiacra is jelentős hatást gyakorol, a kereskedelmi ingatlanok tulajdonosai és kezelői új stratégiákat követnek a siker érdekében. Élmény, rugalmasság, digitalizáció és zöld megoldások minden mennyiségben. Magyarországon is izgalmas folyamatok zajlanak, így többek között a 662.500 négyzetméternyi ingatlanportfóliót kezelő CPI Hungary stratégiája, alkalmazkodóképessége és folyamatos innovációi kiváló példa lehet a piaci szereplők számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG