1p
2003-ban 1 dollárért ajánlották fel a területet kongresszusi központ építésére, de ezzel az ajánlattal az akkori kormány nem élt - a dél-pesti Duna-parton Demján Sándor cége 45 milliárd forintot fektetett be azóta. Az üzletember most megkötötte az "év ingatlanbizniszét", de esze ágában sincs leállni. A pláza-stop miatt viszont itthon visszafogja magát.

A TriGranit Fejlesztési Zrt. eladta a Heitman European Property Partners IV (Hepp IV) amerikai befektetői csoportnak a Millennium Városközpontban található négy irodaház 74 százalékot kitevő tulajdonrészét – jelentette be Demján Sándor, a TriGranit elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az "év üzlete"

Demján Sándor értékelése szerint "az év ingatlanüzlete" azt jelzi, hogy az amerikai befektetői csoport bízik az országban. A TriGranit elnöke elmondta, hogy az általuk fejlesztett és üzemeltetett Millennium Tower I, II, III, valamint a H irodaépület 26 százaléka továbbra is a TriGranit tulajdonában marad, és üzemelteti a létesítményeket.    

A befektetőket a prosperáló cégek, nem az állami lehetőségek érdeklik

A TriGranit közlése szerint a Millennium Tower I, II, III, valamint a H irodaépületben lévő mintegy 70 000 négyzetméter irodaterületet érintő befektetés, beleértve a banki finanszírozást, megközelítette a 45 milliárd forintot, ez a magyar ingatlanpiac legnagyobb idei ingatlanértékesítése, amely önmagában 50 százalékkal növeli a teljes magyarországi ingatlan-tranzakciós volument.    

A sajtótájékoztatón bemutatták Philip Mark Evanst, aki a TriGranit Management Zrt. vezérigazgatói teendőit látja el. Kérdésre válaszolva Demján Sándor elmondta: a 45 milliárd forintos vételárat további fejlesztésekbe forgatják. Szerinte a befektetők a prosperáló vállalatok felé fordulnak és nem az állami lehetőségekre koncentrálnak.

Demján Sándor elmondta: az értékesített irodák Budapest legjobb helyén vannak, és a TriGranit befejezi a Millennium Városközpontban tervezett beruházásokat.   

Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy 2003-ban 1 dollárért ajánlották fel a területet  kongresszusi központ építésére, de ezzel az ajánlattal az akkori kormány nem élt, és az ajánlat már nem érvényes. Most arra várnak, hogy eldőljön a kongresszusi központ építésének ügye, ha nem épül ott kongresszusi központ, akkor lakásépítésben gondolkodnak a területen.


A kormány a növekedési tervben megfogadta Demján tanácsát: "termelni, termelni, termelni"


A TriGránit felfutása

A sajtótájékoztatón Demján Sándor emlékeztetett, hogy a TriGranit 14 éve 2 millió dollár tőkével alakult, azóta önerőből, szaktudásból jelentős magyar központú ingatlanfejlesztő multinacionális vállalattá nőtte ki magát. A Közép-Kelet-Európában működő létesítmények világszínvonalat képviselnek, és büszkék arra, hogy az ingatlanszakma Török Árpádot, a TriGranit vezérigazgatóját az Év Emberének választotta.    

A TriGranit ingatlanfejlesztései egyharmad részt önerőből, kétharmad részt banki finanszírozásban valósulnak meg – tette hozzá Demján Sándor, aki szerint a bankok aktivitása nélkül kevesebb fejlesztést lehetne végezni. Hangsúlyozta: a TriGranit hiteleit törleszti és a jövőben is stabilan működik.    

Nagy hiba a pláza-stop?

A sajtótájékoztatón Demján Sándor kitért arra, hogy a kereskedelmi létesítmények fejlesztésének korlátozása, a pláza-stop hibás döntés volt, ez visszaveti magyarországi terveiket, és külföldön, például Poznanban  valósítanak meg beruházásokat.    

Az orosz és a kínai piaccal kapcsolatban Demján Sándor elmondta: a moszkvai projektről lemondtak, a Gazprom céggel meglévő vegyes vállalatuk jól működik, Szentpéterváron pedig újratárgyalják a beruházásukat. Kínában felkérést kaptak több városban is városrendezésre.  A mezőkövesdi repülőtér fejlesztéséről tárgyalnak több érintettel is - tette hozzá.   

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG