1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

2012-ben 10 560 új lakás épült, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 10 600 volt, ami 15 százalékos csökkenést jelent a 2011. évi adatokhoz képest. Budapesten ennél jóval nagyobb, 48, illetve 32 százalékos volt a visszaesés mértéke. Az újlakás-építésen belül egyre alacsonyabb a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya, így viszont növekedett a családi házakban épült és nagyobb alapterületű lakások aránya - közölte a KSH.

Már negyedik éve tart a lakásépítések folyamatos csökkenése. 2009-ben Budapesten még annyi lakás épült (10385), amennyi most az egész országban összesen. A válság előtt, 2008-ban 17 ezer lakást építettek a vállalkozások, 2012-ben alig több mint 3 ezret.

Egyszer majd csak elérjük a gödör fenekét

Az elmúlt évek gyors visszaesését követően a lakásépítések és az építési engedélyek száma 2012-ben lassuló ütemben csökkent. 2011-ben még 39, 2012-ben már csak 17 százalékkal maradt el az épített lakások száma a megelőző évitől. A kiadott új építési engedélyek esetében az egy évvel korábbi 28 százalékos csökkenés után 2012-ben valamivel mérsékeltebb, 15 százalékos visszaesést figyelhettünk meg.

Budapesten volt a legnagyobb zuhanás

Budapesten meredeken esett tovább a befejezett lakások száma. 2012-ben 48 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban. Bár a megyei jogú városok átlagában 18 százalékos növekedés következett be, az élénkülés valójában csak néhány városra korlátozódott. Csupán Szegeden és Debrecenben épült 300-nál, Kecskeméten 200-nál több lakás. A többi városban és a községekben a csökkenés átlagos mértékű volt.

Valamennyi településtípusban kevesebb új lakás építését tervezik, mint egy évvel korábban, azonban a legnagyobb mértékben, 32 százalékkal Budapesten esett vissza az új építési engedélyek száma.

2008-ig a kiadott építési engedélyek száma mindig jelentősen meghaladta az ugyanazon évben használatba vett lakásokét. Ez a helyzet 2009-ben megfordult, és két éven át az építési engedélyek száma alatta maradt a befejezett lakásokénak (mintegy 3500-zal). 2011-re a két mutató értéke közel azonos szintre esett és ez jellemző a 2012. évi adatokra is, amikor az eltérés elhanyagolható mértékű (40 lakás).

Szinte senki nem fektet már lakásépítésbe - bérlakások sem épülnek

Még Lakásvásár sem volt

Tíz év után először maradt el 2012-ben az őszi budapesti Lakásvásár. 2002-ben 40 kiállítóval indult a sikerszéria, a csúcsot pedig 2005-2006 jelentette, amikor csaknem 200 kiállító kínálta portékáit. Legutóbb, 2012 tavaszán ismét csupán 40 kiállító vett részt a vásáron, jelezve, hogy a piac haldoklik - írják akkori közleményükben a szervezők.

Az építtetői kör összetételét továbbra is a vállalkozások súlyának csökkenése jellemzi. Az általuk épített lakások aránya 35-ről 30 százalékra csökkent 2011 óta. A természetes személyek által épített lakások aránya ennek megfelelően 63-ról 68 százalékra emelkedett. Az országos átlag mögött jelentős területi különbségek alakultak ki: Budapesten, ahol egy évvel korábban még 52 százalékot tett ki, most mindössze 26 százalékot ért el a vállalkozói lakásépítés részesedése, ezzel szemben a megyei jogú városokban 16-ról 28 százalékra, a többi városban 28-ról 41 százalékra nőtt a vállalkozások által épített lakások aránya. A községekben tavaly az új lakások 4, idén 5 százalékát építtették vállalkozások. 2012-ben mindössze 60 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban tovább csökkent az értékesítésre szánt lakások aránya (38-ról 33 százalékra), míg a saját használatra épített lakásoké nőtt (60-ról 64 százalékra). A korábban említett területi eltérések itt is megmutatkoznak. Budapesten 65, a községekben 17, a többi városban csupán 5 százalékkal esett vissza az értékesítésre épített lakások száma, míg a megyei jogú városokban 42 százalékkal nőtt. Bérbeadásra a lakások 3 százaléka épült, ez egy évvel korábban 2 százalék volt.

Minden 10. lakást a lakosság épít - leáldozott a lakóparkok kora

A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása alig változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 50 százalékának, az egyéni vállalkozások a lakások 34 százalékát építették (2011-ben 53, illetve 31%). Az új lakások 12 (egy évvel korábban 11) százaléka lakossági kivitelezésben készült el.

Az újonnan épült lakóépületek között 60-ról 64 százalékra nőtt az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké kisebb lett (34 helyett 27%). A lakóparki lakások aránya 4 (egy évvel korábban 3) százalékos volt.

107 négyzetméterre nőtt az átlag

2012-ben a használatba vett lakások átlagos alapterülete 107 m2 volt, ez 4 m2-rel több, mint korábban. A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 42 százalékról 46 százalékra nőtt. A növekedés oka az építtetői kör átrendeződése, ugyanis a recesszióra a vállalkozások sokkal érzékenyebben reagálnak, ezért válság idején a saját használatra épített lakások felé tolódik el a hangsúly. S mivel ez utóbbiak alapterületei nagyobbak, mint a vállalkozások által építetteké, összességében az átlagterület nő.

A vizsgált időszakban 2183 lakás szűnt meg, 21 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. 377 üdülőépületben 534 üdülőegységet építettek, és 398 üdülőépületben 537 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 8 százalékkal csökkent, az engedélyezetteké ugyanennyivel nőtt. Az új üdülők átlagos alapterülete 82 m2, a tavalyinál 6 m2-rel nagyobb.

6099 új otthonra kértek engedélyt

A KSH adatai alapján kiadott új építési engedélyek alapján 6099 lakóépület és 6142 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 12 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 17 százalékos növekedést jelent.

A nem lakóépületek közül 9 százalékkal nőtt az ipari, 18 százalékkal a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 13 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG