5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Más rozsdaövezetekkel ellentétben Buda déli részén többen sokkal kisebb tempót és mennyiségi növekedést látnának szívesen. Óvni akarják a nagy és értékes, Dunához közeli területeket – derül ki sorozatunk következő részéből.

Sorozatunk eddig részeiben igyekeztünk két igen vonzó területet bemutatni. Rákosrendezőn nagy egybefüggő területek állnak rendelkezésre, Kőbányán pedig többnyire felszabdalt körzetek vannak néhány nagyobb telepen kívül. Mindkét körzetben sokféle funkció lenne ideális, növelhető lenne a lakások száma, de elférne még kiskereskedelmi és city logisztikai egység is, amellett, hogy természetesen a sport és rekreációs, valamint kulturális létesítményekből sincs elegendő.

A kormány ugyan késlekedik a rozsdaövezeti akcióterületek pontos kijelölésével, de vannak, akik ennek örülnek. Például azok, akik Dél-Budán, azon belül is Újbudán laknak vagy gyakran megfordulnak ott különféle okokból. Nagyon nem szeretnék, ha túlépített lenne a fővárosnak ez a része. Kevéssé valószínű, hogy a helyiek támogatják például a Rákóczi híd lábánál, valamint a Szerémi út városközponthoz közelebbi részén kialakuló hatalmas építkezéseket. Nem általában baj ez a sűrű beépítés, hanem a mértékkel lehet probléma, hiába vannak a házak között zöld felületek. Ilyen ellenérzésektől elég hangos a közösségi média és az építész szakma is megosztott ebben a kérdésben.

Az a legnehezebb, hogy összehangolják a lakosság és az ingatlanfejlesztők érdekeit. Elvileg az önkormányzat a szabályozással beavatkozhat a nem kívánatosnak ítélt folyamatokba. Íme a fejlesztők ellenérvei: egyrészt átgondoltak a fejlesztések, másrészt a beruházások nyomán nem hasznosított vagy csak alig használt területeket vonnak bele a kerület vérkeringésébe, munkahelyeket teremtenek, az odatelepülő cégek adóznak is és a velük megköthető, egyébként szokásos, településfejlesztési szerződésben kérhető tőlük hozzájárulás a szociális vagy más infrastruktúra fejlesztéshez.

Sorozatunk előző részei:

Segítünk a kormánynak, itt van például Rákosrendező

Kanyarban előzhet Kőbánya

Újbudán leginkább a lágymányosi ipari területek tartoznak a barna és rozsdaövezetek kategóriájába, ezen felül csak elszórtan vannak kisebb, ide sorolható telephelyek, telkek. A zömmel ipari ingatlanoknak helyet adó partközeli telkek egy része szennyezett, egyes esetekben feltáratlanok, főleg a tárgyalt dél-budai terület albertfalvai szakaszán. Maguk a partok ugyanakkor könnyen megközelíthetők, kisebb keresztirányú útfejlesztések komfortosabbá tehetik a két gerincútról (Szerémi út, Budafoki út) való elérést.

A két gerincút további szakaszán, a Galvani utca vonaláig túlnyomó részt barnaövezet vár megújulásra, vélhetően eltűnik sok raktár-és üzemépület, üres telephely. Mindkét út mentén újabb irodaházak lehetnek, ám beljebb a lakófunkció kerekedik felül jelentősebb, fejlesztett zöld területekkel, a folyópart teljes gyalogos és kerékpáros birtokbavételével. Már zajlik a budai fonódó villamos újabb vonalának a tervezése, ami épp ezen vidéken megy majd tovább. Ezen kívül szükség lesz az 1-es villamos leágazására és az új ág déli irányba történő továbbépítésére. Szintén jól jönne a közúti forgalom csillapítására a terület albertfalvai határán P+R parkolókat létesíteni, hogy megfékezzék az agglomerációból és Budafokról érkező gépkocsi áradatot.

Schreffel János, a XI. kerület főépítész-igazgatója lapunknak ugyan azt mondta, hogy a lágymányosi övezet egy részén magas színvonalú ingatlanfejlesztések történtek (társasházak, irodaparkok, kereskedelmi és szolgáltató központok létesültek), de szerinte

„ez a folyamat inkább fékezést, mint bátorítást érdemel.”

Az önkormányzat nem akarja kedvezményekkel odacsalogatni az ingatlanfejlesztőket, mert lassabb tempót szeretne, nyilván azért, hogy a szükséges szociális infrastruktúra kiépítése ne maradjon le nagyon. A főépítész azt közölte, hogy ezekben a hetekben-hónapokban zajlik a helyi építési szabályzat felülvizsgálata. A kerület egészére vonatkoztatva azt is mondta, hogy előzőleg egyes ingatlanok esetében változtatási tilalmat rendeltek el.

Átmeneti hasznosítás is van

Az újbudai rozsdaterületek kisebb része állami, nagyobb része magántulajdonban van. A főépítész-igazgató tapasztalata szerint a tulajdonoscseréknél vannak akik, egyszerűen csak kivárnak és átmeneti ideig hasznosítják a megszerzett ingatlant. Például egy gyártelep épületeiben – ha az erre alkalmas – kisebb termelő vagy kereskedő cégeknek adnak bérbe csarnokokat, raktárakat. Máskor a puszta telken parkolót üzemeltetnek. Látva a külső fejleményeket, például egy új híd megjelenését vagy annak csak tervét, a tulajdonosok eladják az ingatlant egy fejlesztőnek.

Valójában két hídról van. Az egyik a Galvani híd, aminek a tervezése előrehaladott állapotban van, már a villamosvonalat is tervezik rajta és dél-budai környezetében. Ezt a kormány nem régiben végképp eldöntötte, noha az alap koncepció már a múlt évtized végén megvolt. Ugyancsak szükség lenne - a fővárosi önkormányzat szerint ezt kellene először megépíteni – az Albertfalvai hídra, ami átvezetne a Csepel szigetre. A hosszú távú fővárosi tervekben egyrészt a kelet-nyugati átjárhatóság és a belvárosi, valamint a kapcsolódó újbudai területek tehermentesítése miatt nevezték ezeket kulcsfontosságúnak.

Egy pár évvel ezelőtti elképzelés (Dunamenti Tematikus Fejlesztési Terv) szerint Albertfalva folyóparti része és az M0-híd közötti területen tematikus kerékpárút létesülne, megépítését akkor 500 millió forintra becsülték. Háromszor ennyibe, mintegy 1,5 milliárd forintba kerülne a Budafok és Csepel közti közforgalmú rév kialakítása, ezen kívül Budafok folyóparti szakaszára rekreációs beruházásokat terveztek közel 600 millió forintért. Az albertfalvai híd előkészítésére ugyanez a terv 4 milliárd forintot szánt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG