1p
Az emberek többsége nem akarja maga árulni a lakását, kétharmaduk ingatlanközvetítőt kérne meg, ha értékesítené ingatlanját, többségük egyszerre csak eggyel dolgozna.

Elsősorban az ingatlan értékesíthetőségének és „láthatóságának” javításában, valamint a reális piaci értékének meghatározásában látják a magyarok az ingatlanközvetítők legfőbb hozzáadott értékét – derül ki az OTP Ingatlanpont online felmérésből. A mostani piaci helyzetben a válaszadók csupán harmada próbálná meg külső segítség nélkül árulni ingatlanját.

Kevesen próbálnák meg önállóan értékesíteni az ingatlanjukat, ha arra kerülne a sor – derül ki a több mint ötszáz ember bevonásával készült online felmérés eredményeiből. A válaszadóknak csupán harmada vágna bele önállóan a lakásának értékesítésébe – így az ingatlan meghirdetésébe, az érdeklődő telefonhívások kezelésébe, a potenciális vásárlók fogadásába, az alkudozás lebonyolításába -, míg a többiek igénybe vennék ehhez a közvetítők segítségét.

Forrás: OTP Ingatlanpont

A megkérdezettek mintegy 40 százaléka nagyobb hálózat közreműködését venné igénybe, elsősorban abban a reményben, hogy a több munkatárs több érdeklődőt is hozhat az ingatlanjukhoz, míg a válaszadók 13 százaléka „helyi specialistának” számító kisebb céget bízna meg, amely jól ismeri az adott környék sajátosságait. Nincsenek sokan az olyanok sem, akik a gyorsabb siker reményében egyszerre több közvetítőt is megbíznának, 15 százalék választotta ezt az opciót.

„Sok esetben nehéz feladat manapság valóban komoly vevőket találniuk az ingatlaneladóknak, a felmérésünk eredményei pedig azt mutatják, hogy a helyzettel sokan tisztában is vannak, ezért eleve kevesen próbálkoznak ezzel teljesen önállóan. Azonban az eladók erősödő tudatosságát mutatja az is, hogy a ló túl oldalára sem estek át az emberek a gyorsabb eladás reményében, és csak kevesen „halmozzák” a közvetítőket” – mondja Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója.

Meglátása szerint ugyanis számos hátránnyal és buktatóval járhat egyszerre több közvetítőt megbízni. Egyrészt több időt vehet igénybe folyamatosan több céggel tartani a kapcsolatot, többek közt azért is, mert az eladónak informálási kötelezettsége is van az ingatlanosok felé, másrészt magasabb költségekkel is járhat. Előfordulhat ugyanis, hogy a több párhuzamosan dolgozó közvetítő egyszerre hoz vételi ajánlatot az ingatlanra, ilyenkor pedig mindegyik jogosult lehet a jutalékra, függetlenül attól, hogy végül ki hozta a vásárlót. Az pedig az ügyvezető szerint az ingatlanközvetítői piac elmúlt évek óta jellemző trendjét tükrözi, hogy a válaszadók többsége a nagy hálózatokhoz fordulna a kisebb helyi szereplőkkel szemben, ugyanis pontosan emiatt indult el a válság berobbanása után egy tisztulási és koncentrálódási folyamat a közvetítők között.

A felmérés azt is vizsgálta, hogy miben látják az eladók az ingatlanközvetítők fő hozzáadott értékét. A válaszokból kiderült, hogy tízből majdnem hatan azért bíznának meg közvetítőcéget, mert azok az ingatlanpiaci ismereteiknek és hatékony marketing csatornáiknak köszönhetően segítenek láthatóvá és értékesíthetővé tenni az eladó ingatlant. A válaszadók húsz százaléka pedig azt tartja a legfontosabbnak, hogy a közvetítők képesek meghatározni az ingatlan valós piaci értékét. Ezt a két választ adta megkérdezettek több mint háromnegyede.

„Az eladók értékítélete alapján a jövőben még inkább előtérbe kerülhetnek az olyan közvetítői hálózatok, amelyek nagyon komoly marketingtámogatást tudnak nyújtani az általuk közvetített ingatlanok hirdetéséhez, illetve reális ármeghatározást, illetve hivatalos értékbecslést is képesek nyújtani. Mindezt természetesen amellett, hogy kezelik a bejövő érdeklődéseket, előszűrik a vevők igényeit és lehetőségeit, illetve segítenek az eladó és a vevő közti érdekegyeztetésben is” – összegez az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG