1p
Az első negyedévében 2444 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Budapesten és a közép-magyarországi régióban a lakásépítések drámaian 65 illetve 50 százalékkal estek vissza, holott egy évvel korábban ez a régió még tartani tudta magát. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2146 volt, ami 10 százalékos csökkenést jelent 2011 első három hónapjához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első három hónapjában tovább folytatódtak a 2011 második felében tapasztalt tendenciák. Egyrészt az építési engedélyek csökkenése továbbra is lassúbb, mint a befejezett építkezéseké, másrészt folytatódik a közép-magyarországi építkezések visszaesése.

Tavaly még Budapest még tartotta magát

Egy évvel ezelőtt még Közép-Magyarországra koncentrálódott a lakásépítések közel kétharmada, és Budapesten volt a legkisebb mértékű az építések számának visszaesése. Az idei év első három hónapjában azonban Közép-Magyarországon figyelhető meg a legerőteljesebb csökkenés, ahol az egy évvel korábbihoz képest mintegy felére esett vissza a lakásépítés volumene, s az összes lakásnak csupán az egyharmada épült ebben a régióban. Budapesten a csökkenés még ennél is drasztikusabb: 65 százalékkal kevesebb lakás építését fejezték be, mint a tavalyi év első három hónapjában.

A többi régióban átlagos vagy annál kisebb volt a visszaesés mértéke, sőt Észak-Alföldön, Nyugat-Dunántúlon és Észak-Magyarországon a lakásépítések növekedését regisztrálták. A fővárosi építkezések óriási visszaesése mellett a községekben átlagos mértékű (20%-os) csökkenés volt megfigyelhető, a megyei jogú városokban viszont 41, a többi városban 5 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma.

Kevesebb építési engedély

Az első negyedévben 12 százalékkal kevesebb új engedélyt adtak ki, mint amennyi új lakást befejeztek. A kiadott új lakásépítési engedélyek számában 2012 I. negyedévére már nem mutatkozott olyan jelentős csökkenés, mint a korábbi időszakokban. Az új engedélyek száma a községekben gyakorlatilag változatlan, a városokban a fogyás átlagos mértékű (13%), Budapesten viszont az átlagot jóval meghaladva, 34 százalékkal esett vissza a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. A megyei jogú városokban azonban 14 százalékkal több lakás építését engedélyezték, mint egy évvel korábban. Az építési engedélyek száma Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon csökkent a legerőteljesebben (24%), Nyugat-Dunántúlon ezzel szemben növekedés figyelhető meg (58%).

Tovább folytatódott az építtetői kör összetételének kedvezőtlen változása: az új lakások 41 százalékát építették vállalkozások – egy évvel korábban 49 százalék volt az arány. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya 57 százalék volt az előző év 50 százalékkal szemben. Az önkormányzatok gyakorlatilag nem építtettek lakást. Csökkent az értékesítésre épített lakások aránya 50-ről 42 százalékra, a saját használatra épített lakásoké ebből adódóan nőtt (48-ról 53%-ra).

Bérbeadásra a lakások 5 százaléka, egy évvel korábban 2 százaléka épült. A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása némileg változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 55 százalékának, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették. Az új lakások 10 százaléka lakossági kivitelezésben készült el. Az új lakóépületekben létesült lakásokat tekintve 45-ről 53 százalékra nőtt az új családi házak építése, viszont visszaesett a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya 47-ről 42 százalékra. A lakóparki lakások aránya az 1 százalékot sem éri el.

Nagyobb alapterületűek az új lakások

Az adott időszakban használatba vett lakások átlagos alapterülete 97 m2 volt, ami az egy évvel korábbihoz képest 4 m2-rel növekedett. A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 35 százalékról 37 százalékra emelkedett.

2012 első három hónapjában 650 lakás szűnt meg, ami kétszer több, mint az előző év azonos időszakában. 198 üdülőegységet építettek, 87 üdülőépületben és 204 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett és az engedélyezett üdülőegységek száma több mint kétszeresére nőtt. Az új üdülők átlagos alapterülete 72 m2, a tavalyinál 4 m2-rel kisebb.

A kiadott új építési engedélyek alapján 1244 lakóépület és 1222 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 10 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 44 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 40 százalékkal nőtt az ipari, 22 százalékkal a mezőgazdasági és 17 százalékkal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG