2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nagyon beindult Magyarországon az Airbnb közösségi szállásmegosztó oldal, nemsokára jön a rászabott adó is.
Forrás: airbnb.com

Januárban 8100 magyarországi lakáskiadó szerepelt az Airbnb közösségi szállásmegosztó portálon, míg egy évvel korábban még csak 4800, ami mintegy 70 százalékos növekedésnek felel meg – írja a Világgazdaság az Airbnb adataira hivatkozva.

A növekvő népszerűség érthető, hiszen az airbnb-zéssel a hosszú távú lakáskiadáshoz képest mintegy másfélszeres profithoz lehet jutni, feltéve, hogy a lakás jó helyen van, például Budapesten a Nagykörúton belül, illetve ha nagyobb lakásról van szó, amely két-három embernél többnek is kiadható.

Egy szépen felújított, nagyobb belvárosi lakás esetében a tulajdonosok tetemes ráfordításukat kevésbé tudják érvényesíteni a hosszú távú albérleti díjakban, mint az Airbnb-n keresztül – teszi hozzá Váradi Máté.

A Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint az airbnb-zéstől nem veszi el a kedvet, sőt sokak számára még előnyösebb adózási formát is kínál az az egyelőre csak a sajtóban megszellőztetett kormányzati terv, hogy jövőre 1500 forint négyzetméterenkénti éves átalányadót kell fizetniük – a szállásdíjbevételtől függetlenül – azoknak, akik szálláskiadás céljából hasznosítják ingatlanjukat.

A házigazdáknak építményadót kell fizetni az önkormányzatoknak, ez Budapest belső kerületeiben körübelül évi 1800 forint négyzetméterenként, valamint a szállásdíjbevétel 4 százalékát kitevő idegenforgalmi adót. Ha ezek megmaradnak, akkor a mai legegyszerűbb és legkedvezőbb adózási verziónál pár tízezer forinttal többe kerülhet az új átalányadó.

Fehéredhet az ágazat

Jelenleg ugyanis a csak egy lakást kiadó magánszemélyeknek szobánként évi 32 ezer forint személyi jövedelemadót és 6400 forint egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük. A több lakással üzletelők nem választhatnak átalányadózást, jövőre viszont ez három lakásig igénybe vehető lenne.

Márpedig az „üzletszerűen” airbnb-zők száma egyre nagyobb, a trend már a fővárosi ingatlanpiacra is érezhetően pozitív hatással van. Így valószínűleg az új adó segíthet a rövid távú lakáskiadás kifehérítésében is, hiszen becslések szerint csupán az airbnb-s házigazdák fele adózik, annak ellenére, hogy tavaly óta az adóhatóság fokozott figyelemmel kíséri a tevékenységet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Ingatlan Sokmilliót spórolhat a Wekerle Plusszal, aki ezt választja a piaci hitelek helyett?
Privátbankár.hu | 2026. október 21. 13:43
Bár használt lakásra 5 százalékos kamattal jön a 2027-től induló Wekerle Plusz hitel, aki jogosult rá, még így is sokkal jobban jár, mintha piaci kamatozású lakáshitelt venne fel – derül ki a BiztosDöntés.hu új Wekerle Plusz kalkulátorának összehasonlításából.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG