1996-ban nyílt meg a Pólus Center, ez idő alatt azonban sokat változtak mind a hazai kiskereskedelmi körülmények, mind a vásárlói preferenciák. A bevásárlóközpont tulajdonosa, a CBRE Property Fund Central Europe ezért több mint 1 milliárd forintos beruházás keretében felújítja a Pólus Centert.
A Pólus Center az elmúlt egy évben is számos új bérlőnek adott otthont, a felújítás megvalósítása pedig várhatóan újabb kiskereskedelmi márkákat vonz majd a bevásárlóközpontba, ezzel is színesítve a ház kínálatát - mondta Bognár Tünde, a Pólus Center létesítményvezetője.
A felújítás szinte az egész házat érinti majd. A külső homlokzat jelentős részét új burkolattal látják el, mellyel együtt a főbb bejáratokat is lecserélik. A házon belül a Pólus megkülönböztető jegyévé vált jégpálya, ételudvar és Western city új külsőt kap. A Pólus megújulása során a fő folyosókon új álmennyezetet alakítanak ki, továbbá a mosdók is vadonatúj külsőt kapnak.
A Pólus Center a felújítás ideje alatt is állandóan üzemel majd. Ennek érdekében az átalakítási munkálatok jelentős részét a nyitvatartási időn kívül, éjszaka végzik a kivitelezők.
A Pólus Center felújításának projektmenedzsere a TOMLIN Kft., mely az elmúlt években számos hasonló projektben vett részt. A felújítás terveit a Fusion Architect Kft. készítette. A munkálatok kivitelezését a Market Építő Zrt. végzi, a bevásárlóközpont kizárólagos üzemeltetését és bérbeadását továbbra is a Cushman & Wakefield Nemzetközi Ingatlantanácsadó látja el.
Több mint 1 milliárd forintért újítják fel a Pólus Centert, a renoválás szinte az egész házat érinteni fogja, a Tesco már el is készült, a bevásárlóközpont végig nyitva tart majd az építkezés ideje alatt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hivatalos: az ajatollah is meghalt az iráni támadásban
3 órája
-
Máris háromszor annyi magyar kér segítséget az Iráni válság miatt
5 órája
-
Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
5 órája
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
5 órája
-
Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
6 órája
-
Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
6 órája
-
Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
7 órája
Mfor.hu Top24
- Sikerült megpuccsolniuk az akkumulátor-hulladékfeldolgozót a pilisjászfaluiaknak
- Olyan terhet viselnek a magyar autósok, amiről eddig szó sem volt
- Komolyra fordult a helyzet: Izrael tartalékosokat mozgósít
- Kiderült, mennyit kell félretenni, hogy ne legyen gond nyugdíjas korunkban
- Trump is megszólalt az iráni támadásról: megerősítette a hírt
- Iráni rakétatámadás: Szijjártó Péter közzétette a vészhelyzeti telefonszámokat
- Irán: elképesztő számban vetett be vadászgépeket Izrael
Ingatlan
Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan
Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan
Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Az Otthon Start budapesti gócpontja, ahol egyre olcsóbb az albérlet
Vámosi Ágoston | 2026. február 18. 18:46
Van egy budapesti kerület, ahol nagyobb arányban lehet új, újszerű vagy felújított lakást venni az Otthon Start keretein belül, mint Debrecenben, Veszprémben vagy Vecsésen. Itt épülhet fel a főváros egyik legnagyobb lakóparkja is, az Üllői úton pedig a Budapestre átlagosan jellemző 80 millió forint helyett 58-60 milliós áron várják a vevőket az új lakások. Mennyivel csökkentek az albérletárak, és hogyan kerülnek 75 milliós lakások a Havanna-lakótelepre? A „Mennyit ér az ingatlanom?” rovatunk e heti részében a XVIII. kerület piacát mutatjuk be.
Ingatlan
Elönthetik az ingatlanpiacot az új lakások?
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 13:46
Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Ingatlan
Fordult a kocka: most már nem minden áron vásárolnak a vevők
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 13:44
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után a 2026-os esztendő a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött a hazai ingatlanpiacon. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már célzottan a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Pest kapuja a gödi akkugyár és az árvíz árnyékában
Vámosi Ágoston | 2026. február 11. 18:57
Dunakeszin drágábbak a családi házak, mint a szomszédos pesti kerületekben: a 160-200 millió forintos vételáron senki nem lepődik meg a városban. Alig négy kilométerre a gödi akkumulátorgyártól itt van Pest megye egyik legdrágább környéke is, a Révdűlő, de a környezetszennyezésről szóló jelentések komoly aggodalmat keltenek a lakosság körében. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb része Dunakeszi ingatlanpiacát mutatja be.
Ingatlan
Rákosrendező: Vitézy Dávid a friss fejleményekről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 10:59
Ma délig adhatják be a második körös építészirodák a pályázatukat.
Ingatlan
Úgy kilőttek a lakásárak, hogy a vevők fele már csak hitelből tud vásárolni
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:47
Az év elején új lendületet kaptak a lakásárak, és az eladási kedv is fokozódott. Miközben az áremelkedés a januári hónapokra jellemző dinamikus tempóra kapcsolt, az éves lakásdrágulás lassuló tendenciát mutat. Mindezzel párhuzamosan a kínálat is jelentősen bővült, és már több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak a vevők – derül ki az ingatlan.com januári árindexéből.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Megindul a támadás Irán ellen, elfogyhatott a cérna a Fehér Házban 2026. február 22. 15:22
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
9 órája
Vállalat
Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Nagy volt az érdeklődés, tavasszal indul a munka.
9 órája
Piac&Profit cikkei
-
Kettészakadhat a budapesti panelpiac
17:11
-
Tízezrek váltak lakástulajdonossá fél év alatt
16:47
-
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál
13:33
-
Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad
12:49
-
Új korszak jön a bérezésben: mire kell felkészülniük a vállalatoknak?
12:01
Turizmus Online cikkei
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Inspiráció, élmény és üzletképes megoldások a HoReCa jövőjéért
07:04
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
2026. február 28. 16:22
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Eldurvult a helyzet Iránban, Izrael bombázza a fővárost
2026. február 28. 08:42

