4p
Az eladó lakások 44 százalékát kínálták jó állapotúként a tulajdonosok az elmúlt 10 évben, minden ötödik lakást közepes vagy felújítandó lakásként árulnak Magyarországon. Örök kérdés, hogy vajon érdemes-e felújítani a lakást, mielőtt megpróbáljuk eladni, vagy ilyenkor már fölösleges költeni rá a pénzt? A szakértő szerint bár egy eladás előtti felújítás megtérülhet, az építőipari drágulás miatt ez egyre többe kerül.

Bár sok lakás esett át felújításon az elmúlt évtizedben és a teljes magyar lakásállomány állapota összességében javulni fog a 2018-ban és 2019-ben megjelenő több tízezer új lakásnak köszönhetően, de sok lakóingatlanra fér rá a korszerűsítés - derül ki az ingatlan.com átfogó elemzéséből. A kutatásban az ingatlanhirdetési portál 2008 és 2017 között a magánszemélyek és ingaltanközvetítők által feladott több mint 1 millió ingatlanhirdetés alapján vizsgálta a piacra kerülő lakások állapotát és vetette össze a KSH Mikrocenzusának tíz évre vonatkozó lakásfelújítási adataival.

Utóbbiakból kiderül, hogy 10 év alatt ugyan a magyarországi lakások 80 százalékában történt festés, de burkolatcserére vagy külső tatarozásra már kevesebb mint a lakások felében került sor. Konkrét energiamegtakarítást is eredményező - például hőszigeteléssel és a fűtési rendszer korszerűsítésével járó - felújítást pedig a lakások alig negyedében végeztek. Az ingatlan.com adataiból kiderül, hogy az elmúlt 10 évben a teljes lakásállományból inkább a jobb állapotú ingatlanok kerültek eladósorba.

Milliónyi felújítandó lakás

Az elmúlt 10 évben a országos átlagban a kínálati piacon megjelent eladó lakások felét, 44 százalékát hirdették jó állapotúként. Az újszerűnek mondott lakások aránya 20 százalékos, ugyanakkor a közepes állapotúaké 11, a felújítandóké 7-8 százalékos volt. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint tíz év és a teljes lakásállományra vetítve viszonylag kevés teljes körű, a fűtési rendszert is érintő felújítás történt a lakásokban.

Rezsicsökkentés önerőből

A felújított, legtöbbször korszerűbb fűtéssel rendelkezők lakások rezsiköltsége alacsonyabb, könnyebben és magasabb áron eladhatóak. A felújított panel- és téglalakások iránti kereslet 10-30, illetve 25-35 százalékkal nagyobb, mint a felújítandók esetében >>

“Ha a kínálati piacon megjelent lakásokat nézzük, összességében elmondható, hogy a teljes lakásállományon belül minimum több százezres, de akár milliós nagyságrendű a közepesnél rosszabb állapotú vagy felújítandó lakások száma” - ismertette az elemzés eredményeit Balogh László. Az is kiderül az ingatlan.com adataiból, hogy a nagyvárosokban a legnagyobb a jó állapotúak aránya: Budapesten 49, a megyei jogú városokban 45 százalékos, azaz valamivel az országos átlag feletti.

A vidéki kisebb városokban és községekben 40 százalék alatti a kínálati piacon jó állapotúként megjelent lakások aránya. Az is látható, hogy a községekben a lakások 23-25 százaléka, azaz majdnem minden negyedik lakóingatlan közepesnél vagy annál rosszabb állapotban van.

Nagy területi különbségek

A területi különbségek igazolják a hivatalos adatokat abból a szempontból, hogy az adott régióban elérhető lakások közül Nyugat-Magyarországon volt a legtöbb új lakás a kínálatban, az arányuk több mint 10 százalék, szemben a 6 százalékos országos átlaggal. “Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a 10 ezer főre jutó újlakás-építésekben Győr-Moson-Sopron megye messze kiugrik az országos átlagból” - tette hozzá Balogh László. A legtöbb közepes vagy felújítandó lakást a dél-dunántúli és észak-magyarországi községekben hirdették meg az utóbbi 10 évben, arányuk közel 30 százalékos volt.

Könnyebb eladni a felújítottat - de egyre többe kerül a felújítás

Számos családiház-tulajdonos életében eljön az az idő, amikor különböző okok miatt komolyabban el kell gondolkodnia az épület bővítésén. Kézenfekvő olyan helyiségeket lakótérré vagy kiszolgáló egységgé alakítani, amelyek már amúgy is a ház részét képezik, csak funkciójuk más.

Kihasználatlan lehetőségek az otthonunkban >>

A szakember szerint lényeges szempont az is, hogy az eladók sokszor jobbnak látják vagy jobb állapotúnak tüntetik fel a lakásállapotot. Szintén fontos tényező, hogy azokon a településeken, ahol jelentős az újszerű vagy jó állapotú lakások aránya, a közepesnél rosszabb állapotú lakások kevésbé piacképesek.

Balogh László szerint egy-egy lakásfelújítás megtérülő beruházás lehet, ráadásul az utóbbi években erősebb lett a kereslet a jobb állapotú lakások iránt. Ugyanakkor az építőiparban kialakult munkaerőhiány, az építőipari alapanyagok drágulása miatt ma már egy lakásfelújítás jóval többe kerül, mint az elmúlt években, ezért fontos a piaci körülményeket felmérni a beruházás előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG