A legutóbbi adatközlés szerint a múlt évben 7293 új lakás épült, ez 30,9 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 7536 volt. A használatba vett lakások számát tekintve valamennyi régióra jellemző a visszaesés, bár a használatba vett lakások száma Budapesten 7,4 százalékkal emelkedett.
Tavaly a negyedik negyedévben lassult mind az épített lakások, mind a kiadott építési engedélyek számának csökkenése. A harmadik negyedévi 31,7 százalékkal szemben a negyedik negyedévben 20,6 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek számában 33,7 százalékról 21,3 százalékra mérséklődött a csökkenés üteme.
A tavalyi első negyedévben 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és csökkent a kiadott építési engedélyek száma is. A kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakában kiadottnak alig kétharmadát, 64,4 százalékát tette ki.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A lakásépítések 2014 első negyedévi teljesítményét teszi közzé ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elege lett az OTP-nek és társainak: Alkotmánybírósághoz fordulnak
6 perce
-
A Patriótáknál kivágta a biztosítékot Ursula von der Leyen szerdai beszéde?
17 perce
-
Még a részvényekre is rányomta a bélyegét az orosz dróntámadás
32 perce
-
Hatalmas igen az Európai Parlamenttől
43 perce
-
Benézhetünk a magyar szupergazdagok pénztárcájába – hiánypótló kutatás látott napvilágot
körülbelül 1 órája
-
Megtáltosodott a spanyol ipari termelés
körülbelül 1 órája
-
Tovább késik a magyarországi fellendülés
2 órája
Mfor.hu Top24
- Mészáros Lőrinc lekörözte Elon Muskot
- Táncra perdülhetnek a borkedvelők
- Kormányzati Tájékoztatási Központ: Orbán Viktor dublini útját az állam fizette
- Szijjártó Péter kommentálta Ursula von der Leyen drámai beszédét
- Terrortámadást füleltek le Kárpátalján
- Súlyos eszkaláció történt a lengyel légtérben, rendkívüli ülést tart aTusk-kormány
- Kiderült, minimum mennyi orosz drón repült be Lengyelországba
Ingatlan
Otthon Start: a szakértők se tudják, mi történik?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 11:24
Normalizálódik a piac vagy éppenséggel még jobban elszállhatnak az árak? A szakértők sem értenek egyet – az árak mindenesetre kilőttek.
Ingatlan
Százezrek telefonálnak az ingatlanhirdetések láttán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 09:36
Utoljára 2021 tavaszán telefonáltak annyian eladó ingatlanok után érdeklődve, mint augusztusban. Több az új hirdetés, mégis kevesebb eladó lakás maradt a hónap végére: a kereslet felszívta a kínálatbővülést.
Ingatlan
Nem minden bank fogja ugyanazt kínálni az Otthon Startban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 29. 10:28
Hétfőn indul a program, de nem mindenhol pontosan ugyanúgy.
Ingatlan
Máris 3-5 százalékot drágultak a lakások az Otthon Start bejelentése óta
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 08:05
A kereslet miatt emelkednek az árak.
Ingatlan
Ezt jelenti a CSOK és az Otthon Start összefonódása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 26. 07:46
Emelkedik az értékhatár, illetve a CSOK-os kedvezmények is érvényesíthetők az Otthon Startnál házasság és gyerekvállalás esetén.
Ingatlan
Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan
Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett. Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan
Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan
Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll!
Ingatlan
Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Heti top
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő 2025. szeptember 9. 06:58
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Nemzetközi
A Patriótáknál kivágta a biztosítékot Ursula von der Leyen szerdai beszéde?
Bizalmi indítványt nyújtottak be.
17 perce
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira
2025. szeptember 10. 14:21
-
Egy amerikai rakéta, 11 halott, bizonyíték nélkül – már megint mit művelnek Trumpék?
2025. szeptember 10. 05:41
-
Az agyát elhagyja, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. szeptember 10. 07:12
-
Pá-pá Moszkva? Nagy bejelentést tett a Mol
2025. szeptember 10. 12:58
-
Magyar Péter reagált, Orbán Viktor és Szijjártó Péter nem az oroszok dróntámadására
2025. szeptember 10. 12:43
