4p
Jövőre 16 ezer, 2018-ban pedig 20 ezer új lakást is átadhatnak.
Kép forrása: MTI

A piacot azonban lassíthatja a kapacitáshiány. Az új lakások számában bekövetkezett 14 százalékos növekedés a jellemzően még a tavaly elkezdett beruházásoknak köszönhető, ebben még nem látszik a lakásépítést ösztönző állami intézkedések hatása - kommentálták szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott lakásépítési-engedélyezési jelentését.

A KSH adatai szerint a kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések száma 148,5 százalékkal, két és félszeresére nőtt az idei év első három negyedévében a múlt év azonos időszakához képest. A megépített lakások száma 14 százalékkal haladta meg a tavalyit. További részletek >>>

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az idei lakásépítési adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a lakásépítési kedv fokozódik, ebben pedig az alacsony bázis is szerepet játszik, az elmúlt években ugyanis nagyon kevés új lakás épült. Az elmúlt években nem volt igény az új lakásokra, miközben a lakásépítési kapacitások rendelkezésre álltak. Fordult a kocka, igény van az új építésű lakásokra, ám a kapacitások, részben a munkaerőhiány miatt, szűkösnek tűnnek - fogalmazott a szakember. Bár az évi 16-20 ezer lakás átadása jelentős növekedés az utóbbi évekhez képest, a válság előtti szintektől elmarad, és kevés ahhoz is, hogy pótolja a lakásállomány amortizációját, amihez évi 30-40 ezer lakás megjelenésére lenne szükség.

Bőven van kereslet a lakásokra

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt emelte ki, hogy az átadott új lakások számában bekövetkezett 14 százalékos növekedés a jellemzően még a tavaly elkezdett beruházásoknak köszönhető, a lakásépítést ösztönző állami intézkedések hatása még nem látszik ebben az adatban. Az új lakásokra kiadott építési engedélyekből várhatóan 1-1,5 éven belül lesznek valódi lakások, várhatóan 2018 közepéig 15-20 ezer új lakás kerülhet piacra az ingatlan.com előrejelzése szerint - állapította meg. Balogh László szerint a növekvő kínálatra meg is van a kereslet.

Az ingatlan.com adatai szerint idén több mint 16 százalékkal nőtt az új lakások iránt érdeklődők száma egy év alatt, de a kínálat még nagyobb ütemben bővült. 2016. november elején 54 százalékkal több új lakást hirdettek a beruházók tavaly novemberhez képest, és így már több mint 13 ezer lakásból válogathatnak a lakásvásárlók, bár ezeknek a túlnyomó része csak 2017 második felében, és 2018-ban készül el.

Bár a harmadik negyedévben a másodikhoz képest 9,1 ezerről 7,3 ezerre csökkent az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma, az idei eredmények így is többéves csúcsot jelentenek, tette hozzá. A szakember azt is hangsúlyozta, hogy A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) különösen kedvezőnek tartja, hogy az engedélyek számának emelkedése elkezdett fokozottan megjelenni a tényleges lakásépítésekben is. A fordulat egyértelműen a kormány otthonteremtési programjának köszönhető.

Az NGM örül

A minisztérium kommentárja szerint a kínálati oldalt illetően kedvező fejlemény, hogy 2016 első három negyedévében a továbbértékesítésre szánt, vállalkozások által épített lakások aránya a korábbi 41 százalékról 51 százalékra emelkedett.

A keresleti oldalon a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) bizonyul jelentős segítségnek. Az év első kilenc hónapjában csaknem 20 ezer család nyújtotta be a kérelmét a csok iránt, amely összességében 56,5 milliárd forint értékű támogatást jelent. Az alacsony kamatkörnyezet, valamint a lakosság foglalkoztatási és jövedelmi helyzetének javulása szintén segíti a háztartások lakásberuházási döntéseit. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2016 első három negyedévében megközelítőleg 40 százalékkal emelkedett az új lakáshitelek összértéke éves összevetésben.

Az NGM a következő negyedévekben is a lakásépítések számának további emelkedésére számít a tartósan kedvező gazdasági környezet és a csok szabályainak szeptemberben bejelentett újabb kedvező módosításai miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG