5p
A szakemberek szerint továbbra is sokat lehet alkudni.

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, az idei legerősebbnek számító szeptemberi hónapot követően némi visszaesést mutatott az ingatlanpiac a 7663 darabos adás-vételi darabszámmal, de így is a második legnagyobb érték lett. Tavaly az első 10 hónapban 82 ezer tranzakció zajlott a piacon, idén körülbelül 71 ezer. A különbséget a tavalyi év első hónapjait jellemző végtörlesztés pörgette fel.

Egy közel hasonló november és egy szezonálisan, jellemzően gyenge december esetén az idei összes tranzakció darabszáma 84-86 ezer körül alakulhat majd. Nincs jelentősebb elmozdulás a keresletben. Októberben a Keresletindex 71 pontot mutat, ami bár az idei legalacsonyabb érték, de járt már itt többször is az index és az idei maximum is 76 volt eddig áprilisban.

Hasonló négyzetméter áron vásárolták a paneleket az ország két felén: keleten 120, nyugaton 126 ezer forintért, viszont az utóbbi régióban 1 millió forinttal többet, 7 milliót fizettek átlagosan. A főváros pesti oldalán a panelt 149, a budai oldalon 208 ezer forintos négyzetméteráron vettek. A téglaépítésű lakásoknál nagyobb volt a szórás, Kelet-Magyarországon 146 ezer forint volt az átlag, nyugaton 202 ezer. Budapesten a pesti oldalon 222, a belvárosban 243, Budán pedig 319 ezer Ft/m2 volt a megvásárolt lakások átlagára.

Budapesten Angyalföld az élen

Nagyon erős volt a kiváló és jó minőségű lakások aránya az összes októberben megvett ingatlanok között - közölte a Privátbankárral a Duna House. A fővárosban az ingatlanok kétharmada volt ilyen és csak 33% vett rossz, vagy egyenesen felújítandó lakást. Pest Megyében ennél is szűkebb réteg vállalkozott erre, itt a rosszabb minőséget 20%, a felújítandót csupán 1% vette. Vidéken a keleti országrész volt a kevésbé vállalkozó kedvű, 4% vett felújítandót és 21% épp lakhatót, nyugaton 6% kezd majd felújításba biztosan és a valamivel jobb besorolású lakható kategóriát is 27% vásárolta.

Messze a XIII. kerület után volt a legnagyobb érdeklődés októberben, hiszen a vásárolni szándékozók 17,4%-a jelölte meg ezt a régiót, mint az egyik lehetséges vásárlási célpontot. Ez egytizeddel magasabb érték, mint a második helyen található XI. kerület, amelyet a leendő vevők 15,8%-a jelölt meg.

Minden harmadik az elsőt veszi

Alkudni továbbra is sokat lehet, főleg családi házakra. Októberben a vidéken családi házat vásárlók átlag 13 százalékot tudtak alkudni, ami - a Duna House szerint - azért lehet fájó az eladóknak, mert a vevők megjelenése előtt átlagosan 6%-ot kellett engedniük az árból. A közép-magyarországi régióban sem volt sokkal kisebb az alkuképesség, itt 10%-ot tudtak a vevők faragni az árból. A panel– és téglalakások esetében szűkebb a mozgástér, könnyebb az árakat jól meghatározni. Ezeknél országos szinten is 4-5%-os volt az árcsökkentés mértéke és paneleknél 5-6%, téglánál 7% volt az alku.

A fővárosban továbbra is erős a befektetők jelenléte. Bár a legnagyobb arányban (33%) az első lakásukat vásárlók vannak jelen, minden negyedik vevő befektetőnek vallja magát. Ők átlagosan 11,9 milliót költöttek és 51 négyzetméteres lakást választottak. Vidéken is az első lakást vevők teszik ki az összes harmadát, a második legnagyobb csoport a nagyobba költözőké és csak a harmadik a befektetőké 14%-kal. A vidéki ingatlanba fektetők átlagosan 7,5 milliót költöttek és kísérteties módon nekik is 51 m2 lett a vásárolt lakások átlagmérete.

A közepes lakásokat keresték a legtöbben

Az eladói oldalon Budapesten a nagyobb lakásba költözőké voltak a legnagyobb csoport 38%-kal. Őket 29%-kal az örökölt ingatlant értékesítők jönnek és csupán 11% lett a kisebbe költözők aránya. A legnagyobb korcsoport az eladói oldalon a 30-40 közöttieké lett 39%-kal, feltételezhetően nagy az átfedés köztük és a nagyobba költözők között. Vidéken is ugyanekkora a nagyobbra váltók és az örökölt lakást értékesítők tábora, viszont kétszeres azok aránya (20%) akik inkább kisebb lakásba mennének. Minden harmadik eladó 30-40 közötti, ők 78 m2-es ingatlantól váltak meg átlag 11 millióért. Érdekes hogy ők a vevői oldalon ugyanekkora lakást választanak és közel 1 millióval olcsóbban.

Csekély különbség mutatkozott vidéken a megvásárolt ingatlanok paramétereinek egy évvel ezelőttiekkel való összehasonlításában. Most októberben is a 40-60 négyzetméter közöttieket választották 45%-ban, majd a 60-80 közöttieké lett a második legnépszerűbb méretosztály 23%-kal. Nőtt a 5-10 millió közötti ársáv aránya tavaly októberhez képest 47-ről 53%-ra. Ezt a 6%-os növekedést épp a drágább 10-20 millió közöttiek rovására tette. Budán dupla annyi drága, 40 millió Forint fölötti ingatlant vettek idén októberben, mint tavaly. Akkor az összes eladott ingatlan 5%-a, most pedig 10%-a volt ez az árosztály. Az olcsóbb árosztályokban is látványos volt az átrendeződés, egy évvel ezelőtt 36% volt az 5-10 millió között elkeltek aránya, ami idén októberben 20% lett. Feljött viszont az olcsóbb 5-10 közöttieké 27%-ra és drágább 15-20 közöttieké is 12-ről 24%-ra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG