3p
Az ingatlanpiac fellendülésével egyre nagyobb igény mutatkozik a prémiumminőségű, nagy értékű ingatlanokra is. Az 50 millió forint felettiek forgalma már új piacot generált, sokan keresnek kifejezetten ez alapján lakást vagy házat. Elsőnek a befektetők jelentek meg a piacon, majd az elhalasztott vásárlások is elkezdtek a piacra szivárogni. Emiatt nő a forgalom és nőnek az árak is.

Válság után változás

A válságot követően az egyébként is gyengélkedő ingatlanpiacnak csupán kb. 1 százalékát tette ki a nagyértékűek, vagyis az 50 millió forint fölötti ingatlanok piaca. – áll a Duna House elemzésében.

Számszerűen tehát nagyságrendileg alig, ha ezer ilyen ingatlan fogyott el egy évben. A vásárlások zöme „szükségtranzakció” volt, vagyis elsősorban csak azok vásároltak, akiknek az élethelyzete szükségszerűen megkövetelte azt.

Nem fogy ki a lendület

A piaci fordulat 2014-ben következett be, és a lendület a mai napig kitart, olyannyira, hogy idén akár 150 ezer körüli adás-vételt is realizálhat a teljes hazai ingatlanszektor.

Elsőnek a befektetők jelentek meg, akik az alacsony jegybanki kamatkörnyezetnek és a szintén alacsony ingatlanáraknak köszönhetően nagy számban vásárolták fel a lakásokat. Időközben az elhalasztott vásárlások is elkezdtek a piacra szivárogni, így mind a forgalom, mind pedig az árak elindultak fölfelé.

Az idei első negyedévben - a Duna House árindexe szerint - a fővárosban már válság előtti nominális árszintet lehet tapasztalni. Ezzel egy időben megjelent a piacon a nagyértékű ingatlanok iránti növekvő igény is. Számuk nemcsak a forgalommal együtt emelkedett, de a teljes piacon belüli arányuk is egyre nőtt az elmúlt másfél évben.

A korábbi piac 1%-ához képest az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5% volt a részarányuk, ami éves szinten 3500-4000 ilyen méretű ingatlant jelenthet országosan, amennyiben az idei piac nem hoz váratlan eseményeket.

Speciális szolgáltatások speciális ügyfeleknek

A nagyértékű, akár több százmillió Forintos ingatlanok ügyfélköre speciális szolgáltatásra vágyik ingatlankereséskor. Bár az ingatlanközvetítői szakma elismerése sokat javult az elmúlt években (köszönhetően elsősorban annak, hogy a válságot követő évek alatt csak magas szakmai tudással lehetett megélni), ezt a –sokszor külföldi - ügyfélkört mégis érdemes prémium kiszolgálásban részesíteni, főleg az egyedi igények és életvitel okán.

Kép forrása: homedsgn.com

Jelenleg kb. 100 ingatlant különített el a közvetítő, amelyek megfelelnek a prémium minőségnek. Nagyjából 50 milliónál indulnak az árak és bár jelenleg milliárd alatt áll meg a sor, a közeljövőben bizonyára a többmilliárdos ajánlatok is megérkeznek.

A legdrágább most egy XII. kerületi villa, amely egy hatalmas, 4000 nm-es mediterrán kertben helyezkedik el, nettó 480 nm lakótérrel és 170 nm-nyi terasszal rendelkezik. Az ingatlan 2000-ben épült, 3 szinten 6 szoba található benne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG