4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Drasztikusak a különbségek.

Továbbra is rendkívül széles skálán mozognak a lakásárak. Az egyes közterületek árszintjei között többszázszoros különbségek mutatkoznak – írja az ingatlan.com. Sőt egyre nagyobb a szórás.  

A Levél utca lett a tavalyi bajnok

Az ország, ezen belül a főváros legdrágább közterülete tavaly a II. kerületi Levél utca volt, majdnem 2,6 millió forintos négyzetméterárral. Utána a második helyen az I. kerületi Országház utca állt 2,34 millió forinttal, a harmadik pedig a szintén II. kerületi Tulipán utca 2,31 milliós összeggel. Az országos lista negyedik helyén található a balatonfüredi Deák Ferenc utca 2,3 millió forinttal, egyetlen nem fővárosi helyszínként.

A top tízben utána csak Budapesti közterületek állnak, konkrétan az V. kerületi Aulich utca és Zrínyi utca, valamint a II. kerületi Lepke és Borbolya utca, illetve a XII. kerületi Szarvas Gábor út és a VI. kerületi Dalszínház utca, ahol 2,05 és 2,22 millió forint volt a négyzetméterár.

Éllovasok Budapesten kívül

A fővároson kívüli piacokat nézve kiderül, hogy Pest vármegyén belül a budaörsi Ady Endre utca vitte a prímet tavaly, az itt található lakóingatlanok 1,36 millió forintos átlagos négyzetméterárat értek el. Hajdú-Bihar vármegyében a debreceni Vasvári Pál utca az éllovas 1,16 milliós értékkel. Csongrád-Csanádon belül a szegedi Apáca utca a legdrágább, ahol 1,05 milliós átlagos négyzetméterár jött ki a múlt évben. Somogy vármegyében a siófoki Vitorlás utca lett az első, ott 1,9 millió forintot meghaladó négyzetméteráron keltek el a lakások. Győr-Moson-Sopronban az átlagos négyzetméterárakat kerekítve holtversenyben zárt a soproni Paprét tér és a győri Kagyló utca, ahol egyaránt 1,05 millió forint volt az átlagos négyzetméterár.

Az ország három legolcsóbb közterülete tavaly 30 ezer forint alatti négyzetméterárral rendelkezett. A borsodnádasdi Kölcsey Ferenc utcában 23 ezer forint volt a négyzetméterár. Utána jön a miskolci Nap utca 25 ezer, majd a kunszentmártoni Bethlen Gábor utca 27 ezer forinttal.

Budapesten belül a XVIII. kerületi Napló utca volt a legolcsóbb tavaly, 315 ezer forintos értékkel. A második és harmadik legolcsóbb budapesti közterület a szintén XVIII. kerületi Árpád utca és a XVII. kerületi Péceli út volt, az előbbi 384 ezer, utóbbi 420 ezer forinttal érte el ezt az eredményt. 

Még nagyobb különbségek az idei ranglistán

Az összeállításból kiderül, hogy az idén lekerült hirdetések – azaz jó eséllyel értékesített  lakóingatlanok – alapján az országos toplistát az V. kerületi Bárczy István utca vezeti, az ottani luxuskategóriájú társasházra jellemző 6,7 millió forintos átlagos négyzetméterárral. A második helyen a tihanyi Középsőóvári utca áll 5,55 milliós értékkel. Harmadik lett a balatonkenesei Kikötő utca közel 4,3 milliós négyzetméterárral.

A legdrágábbak közé sorolható még a Budapest I. kerületében lévő Bérc utca, az V. kerületi Széchenyi rakpart, a XII. kerületi Csilagvölgyi út, valamint a II. kerületi Pálvölgyi út, utóbbiak 3,7-4 millió forintos négyzetméterárral rendelkeztek. Az országos tízben helyet kapott még a balatonszárszói Jókai Mór utca 3,5 milliós árral, továbbá a balatonvilágosi Zrínyi út 3,46 millió forinttal.

Tavaly nehéz volt megtörni Budapest hegemóniáját, idén több vidéki helyszínnek is sikerült
Tavaly nehéz volt megtörni Budapest hegemóniáját, idén több vidéki helyszínnek is sikerült
Fotó: Google Street View

Az országon belül a Békés vármegyei Kevermes település Szabadság utcája volt a legolcsóbb 2025-ben: az ingatlan.com adatai szerint a településen 13 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár.

A legolcsóbbak közé tartozik még Győr-Sopron vármegyei Felpéc Zrínyi utcája 15 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, illetve a Békés vármegyei Kunágota Árpád utcája 23 ezer forinttal. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei listán a legdrágább és a legolcsóbb utca között 514-szeres a különbség.

Az ingatlan.com adatai alapján a XX. kerületi Szent Lajos tér 243 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral volt a legolcsóbb budapesti közterület 2025-ben. Utána jön a XVI. kerületi Galgahévíz utca 303 ezer forinttal, valamint a XXI. kerületi Mázoló utca 363 ezer forinttal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG