4p
Marad a - válságot követő évek szintjéhez mérten - erős ingatlanpiaci forgalom. Az előző hónap forgalma 27 százalékkal magasabb az egy évvel korábban becsült értéknél, ami rendkívül figyelemreméltó. A Duna House becslése alapján így az idei összforgalom megközelíti a 64 ezret, ami 16 százalékos erősödést jelent a 2013-as azonos időszakkal összehasonlítva. Éves csúcsra ugrott a kereslet augusztusban. A 89 százalékpontos érték nemcsak az idei, de az elmúlt évek egyik legintenzívebb keresletét mutatja, ami pozitív előrejelzés a további hónapok forgalmát tekintve.

Mennyibe kerülnek most a lakások?

Augusztusban azonos áron vásárolták a panellakásokat az ország két felén, pontosan 122 ezer forintos négyzetméter áron. Pesten ezt a típust 180-, Budán 209 ezer forintért vásárolták. A téglaépítésű lakást a keleti országrészben átlag 144, nyugaton 164 ezerért vették, Pesten 232 ezret, a belvárosban 311 ezret, Budán pedig 340 ezret fizettek érte négyzetméterenként. Legkevesebb időt a pesti panelek voltak a piacon, 102 nappal.

Hosszú ideje a XIII. kerület vezeti a népszerűségi listát a leendő vásárlók körében. Augusztusban minden 5. potenciális vevő jelölte meg ezt a kerületet, mint lehetséges célpontot. Ezt követi a VI., VII. és XIV. kerület melyet a vásárolni szándékozók 17 százalékban jelöltek. Ez a négy kerület így egy jól körülhatárolható gócot képeznek és északpesti oldalon. Budán a XI. kerület a legnépszerűbb, a vevők közel 16 százalékban jelöltek meg.

Áll az alku?

Az augusztusban eladott családi házak esetében a fővárosi vevők tudtak a legmagasabb átlagos alkuszintet elérni, pontosan 10 százalékot. Igaz, hogy itt az árlevitel volt alacsony, mindössze 4%. Pest megyében viszont 10 százalékkal kellett csökkenteni az árakat ennél a típusnál, hogy érkezzenek a vevők, akik további 8 százalékot alkudtak. Vidéken a családi házaknál 7% árengedményre volt szükség átlagban és a vevők 9 százalékot alkudtak. A panel– és téglalakások esetében csupán 2-3 százalékot kellett faragni az árból és a vevők sem tudtak nagyot alkudni, csupán 5% körül.

Már júliusban is erős volt a befektetői jelenlét Budapesten, de az augusztusi adatok egészen kimagaslóak. A Duna House által megkérdezettek 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ilyen céllal vásárolta az ingatlant. Átlag 15,5 milliót költöttek és 55 m2 körüli méretet választottak. Második legnagyobb csoport 32 százalékkal az elsőlakás vásárlóké volt, ők átlagosan 10,5 millióért vásároltak. A legnagyobb csoport vidéken az elsőlakás vásárlóké lett 29 százalékos piaci jelenléttel, a második pedig a nagyobba költözőké 24 százalékkal. Ez utóbbi csoport 100 m2 körüli lakást vett, 14 millió Ft fölött.

Budapesten minden második eladó nyilatkozott úgy augusztusban, hogy nagyobb lakást szeretne venni. Az örökölt ingatlanjaikat eladóké lett a második legnépesebb tábor 22 százalékkal, az ő eladási átlaguk 15 millió fölött alakult az elmúlt hónapban. Vidéken is ugyanez a sorrend, csak az arányok mások. Az eladók 36 százaléka menne nagyobba és 30% értékesített örökölt ingatlant. Viszont 20% lett azok aránya az összes eladó között, akik kisebb lakásba mennének, és ez körülbelül a duplája a fővárosi adatnak. A kisebbe költözők vidéken 100 négyzetméter körüli ingatlanjaikat adták el, 14 millió körüli átlagon.

Mekkora lakásokat, milyen áron vesznek meg?

Vidéken a 40-60 négyzteméteres lakásokat keresték a legtöbben (42%) és körülbelül feleennyien 60-80 négyzetméteres ingatlant vásároltak. Pest megyében csupán minden ötödik vásárló vett 40-60 négyzetméter közé eső lakást, a legtöbben (26%) inkább 60-80 közöttit választottak.

Az ingatlan fajlagos árát tekintve vidéken minden második esett 5-10 millió forint közé, ez Pest megyében csak a tranzakciók 28  százalékáról mondható el. Itt az elkelt ingatlanok 38 százaléka 10-15 millió közötti volt. Budán idén augusztusban inkább a nagyobb méret volt kelendő, mint egy évvel ezelőtt. Akkor 40-60 m2 között zajlott a tranzakciók 47 százaléka, ami idén 37 százalékra csökkent a nagyobb lakások javára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG