“Országosan szinte semmilyen változás nem történt, de Budapesten az eladó lakások és házak árai 0,7 százalékkal csökkentek októberben. A fővárosi enyhe visszaesés azzal magyarázható, hogy a magas kamatok miatt még mindig kevés a vevő, így az eladók csak alacsonyabb áron tudják értékesíteni az ingatlanaikat. Jó hír viszont, hogy az elmúlt hetekben élénkült az ingatlanpiaci érdeklődés, ami a lakástámogatási változásokkal kapcsolatos bejelentéseknek is köszönhető” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A lakásárindex részletes adatait ismertetve azt is elmondta, hogy a legtöbb régióban lényegében stagnáltak az árak havi összevetésben, ugyanakkor a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyéket magában foglaló nyugat-dunántúli régióban jelentősebb, 1,7 százalékos áremelkedés következett be.
Hol, mennyiért kínálják az új és a használt ingatlanokat?
November első hetében Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 943 ezer forint volt, az új építésűeké pedig 1,3 millió forintot tett ki.
- A használtaknál a három legdrágább kerület az V., a XII. és a II., ahol 1,2-1,52 millió forintot szeretnének kapni négyzetméterenként a tulajdonosok. Ezekben a kerületekben a legmagasabbak az újlakás-árak is, 2,2-2,4 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak.
- A fővároson belül a legolcsóbb használt lakások a XX., XXI. és XXIII. kerületben találhatóak, ezeknél 662-697 ezer forint az átlagár.
- Az új lakások esetében a XV., XVIII. és XX. kerület nyújtja a legalacsonyabb, 920-956 ezer forintos átlagos négyzetméterárat.
A vármegyeszékhelyeken Győr, Veszprém és Debrecen vezeti a használtlakás-piaci rangsort, mégpedig 736-748 ezer forintos összeggel. Az új lakóingatlanoknál Debrecen mellett Zalaegerszeg és Székesfehérvár van az élbolyban 950-1,1 milliós értékkel.
Salgótarjánban és Békéscsabán a legalacsonyabbak a használt lakások átlagos négyzetméterárai: előbbi városban 269 ezer, utóbbi 382 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét. Ami az új lakásokat illeti Békéscsaba mellett Nyíregyháza és Kecskemét számít a legolcsóbbnak, a szóban forgó vármegyeszékhelyeken 595 ezer forint és 700 ezer forint között alakulnak az árak.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




