7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Napvilágot látott a családi otthonteremtési kedvezmény feltételeiről szóló tervezet, amelyet jövőre vezetnének be, és amely szerint a szocpol már használt lakás vásárlására, valamint már egy gyermek után is igénybe vehető lenne. A tervezetből annyi már kiderült, hogy a használt lakás vásárlása esetén a támogatható ingatlan négyzetméter árát maximalizálnák. Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy milyen ingatlanokat lehetne venni ebből.

Az állami, vissza nem térítendő támogatások kiterjesztése a használt lakás vásárlásra egy nagyon fontos lépés lehet, hiszen ez a szegmens adja a lakóingatlan adásvételek több mint 95 százalékát. A jelenlegi „szocpol” támogatás sikertelensége mögött jórészt az áll, hogy csak újépítésű lakás vásárlására vehető igénybe, ami önmagában nagyon leszűkíti a támogatott ingatlanok és vásárlók körét.

„Bár az új, használt lakásra igénybe vehető támogatási összegek pontosan még nem ismertek, a jelenlegi szabályozásból kiindulva ezek az összegek önmagukban nem elég jelentősek ahhoz, hogy fellendítsék a piacot. Ugyanakkor a lakáspiacon a támogatásoktól függetlenül is idén már 15-20 százalékos növekedés várható. Tehát jövőre, ha megvalósul a terv, a támogatások már egy fellendülőben lévő piacra érkezhetnek, és a pozitív piaci hangulatban komolyabb hatást érhetnek el” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.

Főleg panellakásokat vehetünk

Budapesten az előzetes tervezet szerint, használt lakás vásárlás esetében 260 ezer forintos négyzetméterár a maximum. Az Otthon Centrum eladásai alapján 2014 első kilenc hónapjában ennek a feltételnek szinte az összes panellakás megfelel.

A panellakások átlagos négyzetméter ára 180 ezer forint volt ebben az időszakban, és csak a XI. kerületben cserélt gazdát néhány 260 ezer forintot meghaladó négyzetméteráron.

A Dunántúlon a megyeszékhelyeken 200 ezer forint, a városokban pedig 160 ezer forintos négyzetméterár lenne a maximum. Ezeknek a feltételnek a dunántúli panellakások, az idei első három negyedév eladási árai alapján, szintén nagy számban megfelelnek. A nyugati megyékben az átlagos négyzetméterár 142 ezer forint volt. Az egyik legdrágább város a panelárak tekintetében Győr, a maga 180 ezer forintos átlagárával, itt már több tranzakció meghaladta a megyeszékhelyekre vonatkozó 200 ezer forintos küszöböt.

Mi változik?

A Világgazdaság a birtokába került rendelettervezet alapján több ponton is módosulnak jövőre a családok otthonteremtését elősegítő kormányrendeletek. Részletek >>>

A nyugati megyékben Sopron jelentheti a kivételt, ahol a panellakások átlagos 200 ezer forintos négyzetméterára még a győri árszínvonalat is meghaladja. Itt csak elvétve találunk olyan tranzakciót, ami az előirányzott 160 ezer forintos négyzetméter ár alatt van.

A soproni lakáspiacot a nyugati munkalehetőségek miatt a városba költözők lendítették fel, ami az árakban is megmutatkozik. A tervezetből még a dél-alföldi régió négyzetméterár korlátai láttak napvilágot: megyeszékhelyeken 180 ezer forintot, városokban 120 ezer forintot nem haladhatja meg a támogatott lakás négyzetméterára.

Ezt a kecskeméti, a szegedi és a békéscsabai panellakások zöme teljesíti. Az Otthon Centrum csak Kecskeméten regisztrált olyan panellakás eladást, ahol 180 ezer forintnál magasabb volt a négyzetméterár. Bár a többi keleti régióra megszabott maximumok nem ismertek, az egyik legdrágább keleti nagyváros Debrecen, ahol a panellakások átlagára 150 ezer forintot tesz ki, tehát nagy valószínűséggel a keleti megyék panellakásai is nagy számban megfelelnek majd a támogatás új feltételeinek.

Nem mindegy a méret

Bár a panellakások négyzetméterára zömében az egész országban jelenleg megfelel a tervezetben szereplő előírásoknak, nem szabad elfelejteni, hogy a panellakások túlnyomó része 45 és 65 négyzetméter közötti, 75 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakás pedig nagyon ritka a piacon. Ez azt jelenti, hogy ha az új előírások a jelenleg érvényben lévő feltételrendszerhez hasonlóan a gyerekszámhoz egy minimális alapterületet is előírnak, akkor elképzelhető, hogy csak az 1-2 gyermekes családok tudják panellakás vásárlásra igénybe venni a vissza nem térítendő támogatást.

Átlagos, egy négyzetméterre eső eladási árak ingatlantípusonként és területenként, 2014 első három negyedéve (ezer forint). Forrás: Otthon Centrum

„Azt sem szabad elfelejteni, hogy az árak 2014-ben már emelkedtek, még ha csak minimális mértékben is. Könnyen elképzelhető, hogy mire 2015 közepén bevezetik támogatásokat, az árak még magasabb szinten lesznek, ezzel csökkentve a támogatható lakások körét” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.

Kevés téglalakás lesz elérhető

A fent már bemutatott négyzetméterár határokat a téglalakások piacára alkalmazva már más képet kapunk. Budapesten az átlagos négyzetméterár használt téglalakások esetén 290 ezer forintot tett ki az első kilenc hónapban, ami már jócskán meghaladja a 260 ezer forintos maximumot. Az átlagos négyzetméterár a IV., VII., VIII., IX., X., és a XV-XXI. kerületekben alacsonyabb a 260 ezer forintos határnál, azaz a budai kerületek lakásai szinte teljesen kiesnek a támogatható körből.

A jövőben várható áremelkedés miatt leginkább a VII. a IX. és a XVI. kerületben emelkedhet az átlag 260 ezer forint fölé. „A fővárosban tehát nem a teljes használtlakás kínálat lesz elérhető a „szocpolos” lakásvásárlók számára, ha a jelenlegi tervezet valósul meg” – tette hozzá Kühne Kata. – „Ugyanakkor a támogatás szociális vonatkozásait figyelembe véve ez érthető is.”

A Dunántúlon, a nyugati határszélen lévő városok, Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár esetében, a használt téglalakások átlagos négyzetméterár meghaladja a 200 ezer forintot, ahogy jó néhány Balaton parti városban is. Ugyanakkor a többi nagyvárosban, Pécsett, Székesfehérváron, Tatabányán, Zalaegerszegen és Szombathelyen pedig a 200 ezer forintos szint alatt van az átlagos négyzetméterár. A dél-alföldi régióban a kecskeméti használt téglalakás átlagár 190 ezer forint, ami magasabb a tervezetben előírt 180 ezer forintnál, azaz a kínálat csak egy szűkebb szegmense érhető el a szocpollal a tervek szerint. A szegedi és békéscsabai árak ugyanakkor jócskán az előírt maximum alatt vannak, tehát a kínálat nagy része belesik a támogatható körbe. Vidéken tehát hasonlóan vegyes a kép, mint a fővárosi kerületek között, több városban csak a kínálat egy szűkebb szegmense elérhető a szocpol támogatások számára, ha a mostani tervek szerint valósulnak meg.

Ha nagy a család?

A családi házak piaca főleg a nagycsaládosok, a 3-4 gyermeket nevelő családok számára lehet fontos, mivel főleg ebben a szegmensben vannak nagyobb alapterületűek, amelyeket, ha jelenlegi alapterületre vonatkozó előírások a használt lakások esetében is érvényben maradnak, a nagycsaládosok választani fogják. Az átlagos négyzetméter árakból kiindulva a fővárosban is és a vidéki megyékben is a kínálat nagyobb része esik a támogatható ingatlanok körébe.

„Az új „szocpol” keresletbővítő hatásait még korai lenne megítélni, hiszen számos fontos részlet nem ismert, még csak tervezet szintjén sem. A négyzetméterárakra vonatkozó korlátok, főleg a szociális vonatkozást figyelembe véve, reálisnak tűnnek. Ugyanakkor fontos, hogy az előttünk álló valószínű áremelkedés ne szűkítse le túlságosan a támogatható ingatlanok körét. Mivel a szocpol akkor tud csak keresletbővítő hatást elérni, ha minél szélesebb körben elérhető. Ez igaz a most még nem ismert egyéb feltételek körére is” – tette hozzá Déry Attila.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG