3p

A fővárosban és országosan is közel egyharmaddal kevesebb lakás épült tavaly 2023-hoz képest. De vannak ennél is rosszabb számok a KSH jelentésében.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott adatai szerint 2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.

  • Budapesten 4067 lakást vettek használatba, 28 százalékkal kevesebbet, mint 2023-ban. Az új lakások száma a többi településkategóriában is csökkent az előző évihez képest: a megyei jogú városokban 26, a többi városban 37, a községekben 23 százalékkal.
  • A budapesti új lakások fele két (a XI. és a XIII.) kerületben épült fel. A fővárosnak ezen a részén több lakást vettek használatba (2,3 ezer), mint a teljes budapesti agglomerációban (2,0 ezer).
  • A 12 százalékos növekedést felmutató Dél-Alföld kivételével minden régióban kevesebb új lakást adtak át az egy évvel korábbinál. A visszaesés mértéke Dél-Dunántúlon volt a legmagasabb, 41 százalék, ezt követte Észak-Magyarország és Pest régió 39, illetve 37 százalékos csökkenéssel. A korábban jelentős számú lakást építő Győr-Moson-Sopron vármegyében 31 százalékkal kevesebb lakást adtak át.

  • A természetes személyek által épített lakások aránya 36-ról 38 százalékra növekedett, a vállalkozások által építetteké 64-ről 61 százalékra csökkent 2023-hoz képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 44 százaléka többlakásos épületben, 3,4 százaléka lakóparkban található. Az összetétel tekintetében ez a többlakásos lakóházak esetében 0,6 százalékpontos mérséklődést, míg a családi házak esetében mintegy 4 százalékpontos növekedést jelentett. A lakóparkban átadott lakások aránya kevesebb mint felére esett vissza.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 2,5 m2-rel, 96,6 m2-re nőtt 2023-hoz képest.
  • Az építési engedélyek és a bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Az építési kedv a nagyobb városokban csökkent, a fővárosban 12, a megyei jogú városokban 5,6 százalékkal. A többi településen kismértékű emelkedés történt: a nem megyei jogú városokban 2,0, a községekben 1,1 százalékkal több lakás építését kezdeményezték.
  • Az előző évihez képest Nyugat- és Dél-Dunántúlon, továbbá Észak-Alföldön növekedett, míg a többi régióban csökkent az építendő lakások száma. Vármegyei szinten kiemelkedő a Tolna vármegyében bekövetkezett 4,6-szeres növekedés, aminek hátterében túlnyomórészt a Pakson megvalósuló lakásépítések állnak. Hajdú-Biharban a már korábban is kiugró számú engedélyezés 32 százalékkal tovább bővült.
  • Az építtetők az esetek 45 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten volt a legalacsonyabb (7,7 százalék) és a községekben a legmagasabb (86 százalék).
  • A kiadott új építési engedélyek alapján összesen 8671 lakóépület építését tervezik, ez az előző évihez képest stagnálást jelent (–0,7 százalék). A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 79 százalék volt, összesen 6848 darab.
  • A tervezett nem lakóépületek száma 3530 volt, 12 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG