4p
A 2017-es ingatlanpiaci boom után 2018-ban is kétszámjegyű növekedést mutattak az ingatlanárak. Egy friss elemzés szerint tavaly 18 százalékkal drágultak országos szinten a lakóingatlanok, és feltehetőleg idén is kitart a növekvő trend.

Nem csak a tavalyi év ingatlanpiaci folyamatainak értelmezéséhez fontos látni, hogy mik voltak a szektor legfontosabb jellemzői, hanem azért is, mert hasznos következtetések vonhatóak le ezekből a jövőre nézve.

„A 2018-as árakhoz képest – a tavalyi és az eddigi 2019-es adatok alapján – idén akár továbbra is kitarthat az országos szinten kétszámjegyű drágulás. Az idei toplisták élén pedig várhatóan ismét láthatunk majd olyan térségeket, városokat, kerületeket, ahol a 25-30 százalékot is elérheti az éves árnövekedés üteme. Ezt követően azonban már lassuló drágulás valószínűsíthető” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

2018 legjelentősebb ingatlanpiaci fejleményeiről az OTP Ingatlanpont készített összeállítást:

Továbbra is tarol Budapest központi kerülete

Budapest átlagos négyzetméterára 21 százalékkal volt magasabb a 2017-es adatokhoz képest. A mások mellett az Országháznak, a Bazilikának és a Pesti Vigadónak is otthont adó, valamint számos más turisztikai, kereskedelmi, és közigazgatási szempontból centrumnak számító Belváros-Lipótváros a legdrágább kerület. Itt a négyzetméterenkénti átlagár 860 ezer forintra tehető, amely 2017-hez képest közel 25 százalékos növekedést jelent. Az V. kerületi lakásvásárlók a budapesti átlagárhoz képest kétharmaddal drágábban juthattak ingatlanjukhoz 2018-ban. Az V. kerület mögött jócskán elmarad az I. kerület átlagosan 686 ezer forintos négyzetméterárával. Irányítószám tekintetében azonban van olyan I. kerületi körzet, amely bőven meghaladja az V. kerülethez tarozó irányítószámok átlagárát. A 1014-es irányítószám (Budai vár) alatti ingatlanok átlagára súrolja az 1 millió 109 ezer forintot négyzetméterenként.

Ütemesen drágulnak a peremrészek is

A peremkerületek árai még mindig jócskán elmaradnak a belvárosi kerületekétől, közülük a XXIII. kerületben, Soroksáron csak harmad annyiba (282 ezer forint) kerül egy átlagos négyzetméter, mint az V. kerületben. Bár a XXI. kerület (Csepel) hátulról a harmadik helyen állt tavaly a városrészek árlistáján, az árnövekedési rangsorban mégis második helyezést ért el, 30 százalékos drágulással. Ennél meredekebb áremelkedést csupán az egyik fő befektetési célpont, a belvárosi VII. kerület könyvelt el, összességében 32 százalékos drágulással. Erzsébetvárost azonban a már említett Csepel mellett két másik külvárosi kerület követi 25-30 százalékos átlagár-növekedéssel: a XIX. és a XV.

Heves megye: utolsóból az első

Az első helyezett a legdrágább megyék körében 2018-ban is Győr-Moson-Sopron megye volt, 323 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, mintegy 13 százalékos éves növekedéssel. A második helyezett Pest megyét Hajdú-Bihar megye követte tavaly. A megyeszékhelyek tekintetében Győr (330 ezer), Debrecen (325 ezer) és Kecskemét (324 ezer) szinte fej-fej mellett álltak 2018-ban is, átlagáruk alapján. Árváltozás tekintetében 2017-ben Heves megye még sereghajtó volt, ezért is meglepő, hogy tavaly, 30 százalék feletti drágulással már első helyen állt. Nógrád megye mind megyei, mind megyeszékhelyi szinten hagyományosan az utolsó lett az árrangsorban. A salgótarjáni átlagár tavaly nem érte el a 90 ezer forintot négyzetméterenként. A Budapesten kívüli járásokat nézve a Budakeszi járás vezeti az árlistát 432 ezer forintos négyzetméterárral, ami a legolcsóbb, észak-magyarországon található Cigándi járáshoz képest tizenkétszer drágább terület.

Még két év?

Historikus és nemzetközi tapasztalatok szerint valószínűleg egy nyolcéves ingatlanpiaci ciklus végéhez közeledünk: a 2013 óta tartó látványos reál lakásár drágulásnak további két évet jósolhatunk, 2021-et követően pedig több évig is elhúzódható mérsékelt árváltozásra számíthatunk – áll az OTP elemzésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG