3p

Több mint 10 százalékkal volt kevesebb adásvétel. Szűkül a kínálat, túl magasak az árak, vagy csak a választás szólt közbe? Talán jövő hónapban meglátjuk.

A Duna House (DH) becslése szerint áprilisban 11 911 ingatlan adásvétel bonyolódott Magyarországon, ez a tavaly áprilishoz hasonlítva 12 százalékos csökkenés, míg az idei márciushoz képest 18 százalékos visszaesés - közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel.

Megjegyezték, hogy a választásoknak betudható hónap eleji időszakos mérséklődés után a normális szintre rendeződött vissza a piac április második felében.

Az elemzők szerint a jelzáloghitel-piac az ingatlanpiaccal ellentétben még áprilisban is jelentősen bővült, a Duna House pénzügyi részlegének adatai alapján 120 milliárd forint volumen becsülhető. Az előző hónaphoz és az előző év ugyanezen időszakához is hasonlítva ez több mint 10 százalékos emelkedés, amelyhez a zöldhitel utolsó aktív időszaka is hozzájárult.

Kifejtették: mind a téglaépítésű, mind a panelotthonok esetében a számok szűkülő kínálatot, dráguló árakat, és ennek következtében gyorsuló vevői döntéseket mutatnak. Az értékesítési adatok alapján a vidéki, használt téglalakásokon kívül mindenütt emelkedett a négyzetméterár, ennek ellenére tovább gyorsult az ingatlanok - főként a panellakások - forgási sebessége az ország teljes területén. A fővárosban 3 hónap szükséges a meghirdetett panelek értékesítéséhez, Kelet-Magyarországon már 2,5 hónap is elég egy ügylet zárásához.

A lakásárakat vizsgálva a tranzakciók a drágább árkategóriák felé tolódtak, 42 százalékuk a 30-50 millió forintos összevont kategóriába tartozott Pesten, míg tavaly a 20-30 milliós forint értékű ingatlanok voltak kelendőbbek. Itt a legtöbb ingatlant 900 ezer forint feletti négyzetméteráron értékesítették.

Országos viszonylatban is drágulás tapasztalható, míg vidéken a tavaly áprilisi eladások jelentős része a 15-20 milliós kategóriába tartozott, idén a 40 millió forint feletti otthonokat keresték a legtöbben. Az elmúlt hónap eladó lakásainak 37 százaléka 50 millió feletti áron talált új tulajdonosra Pest megyében, ami 20 százalékpontos növekedés a tavalyi év adataihoz képest.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a befektetői aktivitás továbbra sem lankad az ingatlanpiacon. Országosan kiemelkedő vásárlási ok volt idén áprilisban is a befektetési célú vétel. Budapesten a vevők mintegy fele fektette ingatlanba megtakarításait, átlagosan 46 millió forintot, vidéken ez az összeg 29 millió forint körül mozgott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG