4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Pozitív irányba mozdultak tavaly az évtizedes mélypontról a főbb budapesti újlakás-piaci mutatók. Az eladatlan készlet immár ötödik éve folyamatosan szívódik fel, miközben terjednek a befektetési célú vásárlások is

Nagyjából egy nagyobb beruházásnyival, bő száz lakással nőtt 2012-höz képest, és így 1400 fölé emelkedett 2013-ban a megépült társasházi lakások száma Budapesten – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérkép elemzéséből. Mindez hét százalék körüli bővülést jelent egy év alatt.

Újbudán adták át a legtöbbet

Budapesten a nagy beruházás továbbra is ritka, mint a fehér holló. A 2013-ban a fővárosban átadott 77 lakásprojekt közül mindössze három érte el a 100 lakásos volument (egy-egy a VIII., IX. és XIII. kerületben), további öt az ötvenet. Az átlagos projektméret így is nőtt valamelyest az egy évvel korábbihoz képest, és 2013-ban 19 lakásos volt. Az OTP Jelzálogbank szerint 2012-höz hasonlóan a legtöbb (szám szerint 13) új társasházat tavaly is a XI. kerületben adták át. Újbudát a XXII. és a III. kerület követi kilenc, illetve nyolc – átlagosan azonban csak néhány lakásos – épülettel. Olyan klasszikus lakásépítési területek, mint Angyalföld és Zugló a II. kerülettel együtt csak ez után következnek.

Forrás: OTP Jelzálogbank

Ahol egy darab se épült

A legtöbb lakás ugyanakkor a VIII. kerületben épült, és egyben itt voltak a legnagyobb beruházások is: tavaly négy projekt keretében 452 új ingatlant adtak át, százzal többet, mint a második helyezett XIII. kerületben. Ezeken kívül még a II. és IX. kerület volumene érte el a 100 lakást. Ezzel szemben az I., V., VII., X., XIX. és XXI. kerületekben nem épült 2013-ban új társasházi lakás.

A 73 idei átadású projektből ráadásul csak egy IX. kerületi haladja meg a százlakásos limitet. „Bár újabb ingadozásra kell tehát felkészülnünk, nincs arról szó, hogy a beruházói aktivitás lenullázódott volna. Csak az elmúlt fél évben 43, átlagosan nyolclakásos új beruházás került a látókörünkbe, melyek értékesítését tavaly nyár óta indították el. Az évről-évre hektikusan mozgó kínálatbővülési volumen viszont egyértelműen annak a következménye, hogy a válság kezdete óta évente tucatnyi projekt állt le” – szemlélteti a piaci helyzetet Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Kevesebb az átadott, de eladatlan lakás

Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérkép szerint egy kedvező statisztikai mutató, a már átadott, de eladatlan lakáskészlet alakulása mindenképpen optimizmussal töltheti el a beruházókat. Míg 2009-ben ez a szám majdnem elérte a négyezret, addig – ötödik éve tartó folyamatos csökkenéssel – most alig kétezer új lakásból válogathat az, aki azonnal költözne.

Az eladatlan készlet felszívódásában nagy szerepe van a növekvő keresletnek. 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest közel 10 százalékkal, 1700 közelébe nőtt az eladott társasházi lakások száma Budapesten. A volumen a XIII., VIII. és XI. kerületekben érte el a 200 lakást. Száz feletti értéket emellett még a IX., III. és XIV. kerületek értek el.

Nem ment el? Bérlakás lesz belőle

Nem új keletű jelenség, de egyre gyakoribb, hogy a beragadt lakásokat az építtetők bérlakásként hasznosítják. Ilyenkor az ingatlanokat akár bérlővel együtt értékesítik, vagy vállalják a kiadás megszervezését. A manapság nagyon versenyképes, adózás és amortizáció levonása után is 4-6 százalék közötti hozamot biztosító kiadási célú lakásvásárlás keresletélénkítő hatása vitathatatlan. Ez jól is jön az elmúlt évek tömegével elhalasztott keresletétől, a nyomott áraktól és összességében a piaci bizonytalanságtól sújtott lakásépítési szektornak.

230 és 800 ezer forint között egy négyzetméter A kínálat ár továbbra is nagyon változatos. A legolcsóbb 2013-14-es átadású lakásokat Pest peremi kerületeiben kell keresni. 230 ezer forint alatti az átlagos kínálati négyzetméterár a XXI. és XXIII. kerületekben, s 300 ezer alatti a limit a XV., XVII., XVIII. és XX. kerületekben. 3-400 ezer Ft/m2 között leginkább a IV., X., XIII., XVI. és XXII. kerületekben érdemes keresgélni. A III., VI., VII., VIII., IX. és XIV. kerületben már négyessel kezdődik az átlagos fajlagos ár, míg a XI. kerületben egyre gyakrabban haladja meg az 500 ezer forintot. Legdrágábbakként, az I., II., V. és XII. kerület kis társasházi, vagy tetőtér-projektjei gyakran már a 6-800 ezer, sőt, luxus társasházaknál akár az egymillió forintos négyzetméter-árakat ostromolják. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a hirdetett árakból manapság nagy eséllyel lehet engedményeket elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG