3p
A magyarok nagy része 100 négyzetméteres, legalább háromszobás családi házban szeretne lakni, a lakások átlagos alapterülete azonban ennél 15 négyzetméterrel kisebb – derült ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.

A vágyottnál kisebb és drágább fenntartású lakásban élünk

Tízből kilenc magyar fontosnak tartja, hogy otthon érezze magát abban a lakásban, ahol él - derült ki a CIB Bank és az NRC reprezentatív kutatásából. Ehhez képest meglehetősen szűk az a réteg, amelyik valóban elégedett lakáskörülményeivel: csak minden ötödik ember érzi úgy, hogy jelenlegi otthonában szeretné leélni az életét. A megkérdezettek fele bár jól érzi magát ott, ahol most lakik, mégsem tartja kizártnak, hogy találhatna a jelenleginél jobb lakást is magának.

Bár a többség (54 százalék) jelenleg is családi házban él, míg 27 százalék társasházban, 19 százalék pedig panelben, jóval többen, a megkérdezettek 80 százaléka mondta azt, hogy az álomotthon számára egy családi ház lenne.

A szobák számában is nagy az eltérés az áhított otthon és a valóság között: a válaszadók közel fele maximum kétszobás lakásban él, míg 77 százalékuk legalább három szobát szeretne. A többség számára minimum 100 négyzetméter lenne ideális, de a valóságban a legtöbben 85 négyzetméteres otthonban élnek.

A lakás típusa és mérete mellett a magas fenntartási költségek is sokak esetében adnak okot elégedetlenségre: a felmérés résztvevőinek 61 százaléka panaszkodott arra, hogy ingatlanának nem elég alacsony a rezsije.

Milyen típusú ingatlanban laknak a magyarok? (Forrás: CIB Bank)

A válaszadók átlagosan harmadik otthonukban élnek jelenleg, és bár többségük (56 százalék) itt érzi magát a legjobban az eddigiek közül, 27 százalék mondta azt, hogy egy korábbi otthonában volt a legboldogabb. Közülük a legtöbben (48 százalék) a környéket jelölték meg ennek okaként,de a korábbi otthon hangulata (41 százalék) és a lakótársak személye (38 százalék) is sokat nyomott a latban.

Költözni, de miből?

A válaszadók mintegy fele nyilatkozott úgy, ha lenne rá pénze, elköltözne. Ez azt mutatja, hogy az elképzelt otthon elérése elsősorban anyagi kérdés. A költözés kapcsán felmerülő források kapcsán érdekesség, hogy a lakásvásárlási célú hitelfelvételt a válaszadók 73 százaléka felelősségteljes döntésnek tartja.

Ez különösen magas arányt jelent, hiszen jelenlegi otthonuk megvásárlásához a válaszadók csupán ötöde vett igénybe banki kölcsönt, és közel ugyanennyien (16 százalék) vannak azok, akik államilag támogatott lakáshitelt is felvettek erre a célra. Családi Otthonteremtési Kedvezményt (csok), vagy annak elődjét, a szocpolt 15 százalék igényelte jelenlegi ingatlana megvásárlásakor. A következő időszakban a csok-ot is igénylők aránya várhatóan ennél magasabb lesz, a CIB Bank ugyanisfolyamatosan jelentős érdeklődést tapasztal a támogatás iránt.

A banknál a csok-ot igénylők 52 százaléka használt lakás vásárlására, 48 százaléka új lakás vásárlására vagy építkezéshez használja a támogatást. Az új lakást vásárló vagy építő, 1 vagy 2 gyerekes igénylők átlagosan 2,3 millió forint összegben igénylik a támogatást, 3 vagy több gyermekeseknél ez az összeg jóval magasabb, átlagosan 9,41 millió forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG