4p
2013 első kilenc hónapjában 4077 új lakás épült, 37 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, ugyanakkor a használatba vett lakások száma a fővárosban 3 százalékkal nőtt.

A kiadott lakásépítési engedélyek száma 5327 volt, ami 32 százalékos csökkenést jelent a 2012. január-szeptemberi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

A megyei jogú városokban az országos átlaghoz hasonló (35%-os) volt a lakásépítés visszaesése, a többi városban és a községekben az egy évvel korábbinak közel fele a használatba vett lakások száma. Növekedés csupán Budapesten következett be, ahol 3%-kal több, 1127 lakás, az összes új lakás több mint egynegyede épült. A budapesti növekedés jelentős része mindössze néhány nagyobb beruházáshoz köthető. Az összes használatba vett lakás közel felét Budapesten és Pest megyében adták át, emellett csak Győr-Moson-Sopron megyében épült számottevő mennyiségű, több mint 400 új lakás.

Építeni is kevesebbet akarnak

A tárgyidőszakban kiadott új lakásépítési engedélyek szerint a fővárosban 812 lakás építését tervezik, ami 53%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A kiadott új engedélyek száma a községekben az országos átlagot meghaladó arányban (38%-kal) csökkent, a városokban 26, a megyei jogú városokban 11%-kal esett vissza. Az év első kilenc hónapjában az új engedélyek száma 31%-kal meghaladta a használatba vett lakásokét. Az egy évvel korábban kiadott engedélyekhez viszonyítva az ország szinte minden térségében visszaesés tapasztalható.

Győr-Moson-Sopron megye az egyedüli terület, ahol a korábbi viszonylag magas értékhez viszonyítva is emelkedett mind az engedélyezett lakóépületek száma, mind azok hasznos alapterülete (126, illetve 114%).

Egyre többen építenek eladásra

Az építtetői kör összetételét továbbra is a természetes személyek túlsúlya jellemzi, bár az általuk épített lakások aránya 66-ról 57%-ra csökkent egy év alatt. A vállalkozások által épített lakások aránya ugyanekkor 32-ről 40%-ra emelkedett. Budapesten, ahol korábban a vállalkozói lakásépítés csak 48%-ot ért el, most 68%-ot tesz ki (2013 első kilenc hónapjában 761 lakást építettek vállalkozások a fővárosban, szemben az egy évvel korábbi 522 lakással). 2013 első három negyedévében mindössze 47 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban csökkent a saját használatra épített lakások aránya (62-ről 53%-ra), míg az értékesítésre épített lakásoké nőtt (35-ről 42%-ra). Bérbeadásra a lakások 3%-a épült, akárcsak egy évvel korábban.
A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása is változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 63%-át, az egyéni vállalkozások a lakások 26%-át építették (2012 első kilenc hónapjában 51, illetve 33% volt a megfelelő arány). Az új lakások 7%-a (egy évvel korábban 12%-a) lakossági kivitelezésben készült el.

Nyaraló sem épül annyi

Az újonnan épült lakóépületekben 62-ről 57%-ra csökkent az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké nőtt (28-ról 38%-ra). Az új lakóparki lakások aránya 2%-os (egy évvel korábban 3%-os volt). A tárgyidőszakban a használatba vett lakások átlagos alapterülete 102 m2 volt, ez 4 m2-rel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 45-ről 42%-ra csökkent.

2013 első három negyedévében 584 lakás szűnt meg, 62%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. 135 üdülőépületben 158 üdülőegységet építettek, és 159 üdülőépületben 189 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 56, az engedélyezetteké 52%-kal csökkent. Az új üdülők átlagos alapterülete 88 m2, 8 m2-rel nagyobb, mint egy évvel korábban.

A kiadott új építési engedélyek alapján 3387 lakóépület és 3828 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 24, a nem lakóépületeknél 9%-os visszaesést jelent. A nem lakóépületek közül 3%-kal csökkent az ipari, 10%-kal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, az engedélyezett mezőgazdasági épületeké 7%-kal nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG