3p
Élni kell a lehetőségekkel, de nem árt, ha jól megnézzük, hogy milyen eszközökhöz nyúlunk, amikor saját lakás vásárlását tervezzük.

A lakásárak az elmúlt két évben meredeken emelkedtek, így az ingatlancélokra párnacihában gyűjtők egyre távolabb kerülnek a saját lakás megszerzésétől. Van azonban megoldás, amivel az önerő is hatékonyan növelhető, illetve a vágyott lakás teljes egészében finanszírozható. A legjobb, ha összetett csomagban gondolkodik az ember, mert néhány jó döntéssel több millió forintos támogatás is szerezhető - közölte az OTP Bank a Privátbankárral.

Az emberek harmada otthon tartja a megtakarítását. A baj csak az, hogy náluk hiába van meg az önerő, ha a vagyongyarapodás nem tud lépést tartani a most tapasztalható ingatlan-áremelkedéssel. Márpedig az elmúlt két évben dinamikusan nőtt a lakáspiac forgalma, a volumen és az árak alig maradnak el a válság előtti időszaktól. Ennek elsősorban az ingatlantulajdonosok örülhetnek, hiszen a kereslet nem csökkent a piacon, sőt, egyre többen vásárolnak befektetési céllal is. Az első, vagy nagyobb lakásra vágyók azonban a vágtató lakásárak miatt nehezebb helyzetbe kerültek.

Három lépésben a saját lakásig

Három lépést kell megtennie annak, aki most akar lakást vásárolni:

  • az önerőt magas hozam mellett kell gyarapítania,
  • a lakásvásárláshoz minimális kockázatú, hosszútávon kiszámítható, kedvező kamatozású lakáshitelt kell választania,
  • végül ki kell használnia minden az otthonhoz jutást segítő támogatást.

„Az állami támogatású eszközök értéke akár a több milliós nagyságrendet is könnyen elérhetik – ezekről már ugyan sokan hallottak a hírekből, de még sincsenek tudatában, hogy ők is igénybe vehetik. Pedig a néhány milliós támogatásért érdemes azoknak is lakásvásárlásban gondolkodni, akik ma reggel még nem ezzel a gondolattal ébredtek” – mondta Kormos Zoltán az OTP Bank lakáshitelezési igazgatója.

Jóval hamarabb jut a saját tulajdonú lakás kulcsához az, aki tájékozódik a lehetőségekről, tudatosan tervez, és lakáshitelt igénybe véve a megtakarítását, az állami otthonteremtési támogatásokkal együtt használja fel.

Kormos Zoltán hozzáfűzte: „Kezdetnek a lakástakarékpénztár a legjobb megoldás. A család két tagjára kötött szerződéssel és az állami támogatással már négy év alatt összejön egy közel két és félmillió forintos kezdőtőke. A családalapítás előtt állók, vagy a már gyereket nevelő családok a CSOK-igényléssel folytathatják, de a legfontosabb lépés a vásárláshoz felvett kedvezményes lakáshitel.”

A szakértők szerint a hitel esetében érdemes a kamattámogatott változatot, a kiszámítható mértékű, fixált törlesztő részleteket választani. A törlesztéskor pedig beforgatható a munkáltató által biztosított vissza nem térítendő hiteltörlesztési támogatás is. Ez utóbbi akár évi egy millió forinttal is csökkentheti a tartozást, öt éven keresztül.

A lakásárak jövőre tovább emelkedhetnek, bár kisebb ütemben, mint idén, mondják az ingatlanszakértők. A kedvező kamatok és az állami támogatású banki eszközök miatt érdemes azonban lépni, hiszen ezekkel hamarabb válik valósággá a saját lakás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG