4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275 százalékkal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték. Ezzel szemben a második helyen álló Portugáliában ugyanez az emelkedés „csupán” 169 százalék volt. Az EU egészében az átlagos drágulás 63,6 százalék volt ugyanezen idő alatt, ami messze elmaradt a magyar adattól. Magyarországon a 2015–2025 közötti áremelkedés évi átlagban 14,1 százalék, míg uniós szinten az éves átlagos növekedés 5 százalék volt.

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.

Ugyanebben az időszakban a KSH adatai szerint a havi nettó átlagkereset 162 391 forintról 476 600 forintra nőtt, ami összesen 193,5 százalékos emelkedést jelent, évi átlagban 11,4 százalékot. Már ezekből is látható, hogy a bérek növekedése elmaradt a lakásárak drágulásától.

A hosszabb idősoros adatok szerint 2007-ben a havi nettó átlagkereset 123 208 forint volt, miközben a használt lakások átlagos négyzetméterára 178 ezer forint, az új lakásoké pedig 283 ezer forint volt. Ekkor egy havi nettó bérből 0,69 használt, illetve 0,44 új négyzetmétert lehetett megvásárolni. A következő években ez az arány javult: 2013-ban a használt lakások négyzetméterára 145 ezer forint, a nettó átlagkereset pedig 151 117 forint volt, így 1,04 négyzetméter használt lakás is kijött egyhavi átlagbérből. Új lakásoknál a legkedvezőbb arány 2016–2017-ben alakult ki, amikor 0,54 négyzetméter volt megvásárolható egyhavi átlagkeresetből. Ugyanekkor a használt lakásoknál ez már csak 0,92–0,93 volt. 2015-ben egyhavi nettó átlagkeresetből 0,93 használt és 0,50 új négyzetméter jött ki.

 

A 2010-es évek második felétől a megvásárolható négyzetméterek mennyisége csökkent. Használt lakásoknál 2019 óta jellemzően 0,90 alatt maradt ez az érték, 2025-ben pedig a számítás során figyelembe vett áraktól függően 0,73-0,91 négyzetméter volt megvásárolható egyhavi átlagkeresetből. Új lakásoknál a megvásárolható mennyiség 2019 óta egyszer sem érte el a 0,50-et, 2022 óta pedig a 0,40-et sem. A 2025-ös érték 0,33-0,39 négyzetméter között mozgott a Bank360 számításai szerint.

Hány évnyi jövedelemre van szükség egy lakás megvásárlásához?

Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2007-ben 8,4 évnyi nettó átlagkeresetre lett volna szükség, amely érték 2013-ra 5,6 évre csökkent. Ezt követően ismét emelkedni kezdett, és 2015 óta folyamatosan 6 év felett van, 2024-ben pedig elérte a 7 évet. 2025-ben a szükséges idő 6,4-8 év volt a számítás módjától függően. Új lakások esetében 2007-ben 13,4 évnyi, 2016–2017-ben 10,8 évnyi, az utóbbi években pedig már 14–15 évnyi átlagjövedelemből jött volna ki a 70 négyzetméter. 2025-ben pedig 14,8-17,6 év kellett volna egy szóban forgó méretű ingatlan megvásárlásához.

Ha azt vizsgáljuk, hogy 18 évnyi nettó átlagkeresetből mekkora lakásra futotta volna, akkor 2007-ben használt lakásból 149,5 négyzetméter, újból 94 négyzetméter volt megvásárolható. 2015-ben ez 200,4 négyzetméterre nőtt a használt, illetve 108,9 négyzetméterre az új lakásoknál. 2025-ben pedig a használt lakások esetében 156,9-197,2 négyzetméter, új lakásoknál pedig 71,6-85,2 négyzetméter jött volna ki.

A számok összességében azt mutatják, hogy 2015 óta a bérek növekedése nem tudta tartani a lépést az ingatlanárak emelkedésével. Bár 2007 és 2015–2017 között átmenetileg javult a lakásvásárlók helyzete — főként a 2008-as válság miatti árstagnálás és csökkenés következtében —, a piac magára találása után a nettó átlagkeresetek ismét fokozatosan lemaradtak az átlagos négyzetméterárak növekedéséhez képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
Ingatlan Hónapok óta csökken a panellakások ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:34
Három hónapja folyamatosan csökken a magyarországi panellakások ára, miközben a téglalakásoké emelkedik – közölte a Duna House.
Ingatlan Kiderült, melyik kerületekre összpontosulnak az újlakás-építések
Privátbankár.hu | 2026. július 31. 08:30
Egyre több az építési engedély, a legtöbbet a XIII. és a IX. kerületre adták ki. 
Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG