4p
Az ezredforduló évéig zuhant vissza az ingatlanfejlesztési piac 2013-as volumene. Kínálati a piac és sok bedőlt projekt is gazdára vár. A beinduló gazdasági növekedés azonban változást hozhat, még ha nem is 2014-ben, hanem hosszabb távon.

Az idén nem emelkedett feljebb a mélypontról a hazai ingatlanfejlesztés: az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagvállalatai által 2013-ban megvalósított beruházások nagysága 100 millió euró, vagyis a tavalyi szinten stagnál. Az eredmény megegyezik a 2000-ben megvalósított beruházások volumenével. Ez a szám pedig a válság kitörésekor, 2008-ban realizált 1,3 milliárd eurós volumen alig 10 százaléka - közölte a Privátbankárral az IKF.

„Nem indul új fejlesztés, a kereslet sem növekedett, a befektetési piacon pedig egyszerűen nincsen érdemi tranzakció. A közép-európai régióba szánt befektetések szinte kivétel nélkül Lengyelországban és Csehországban zajlanak”- mondta Takács Ernő, az IFK elnöke.

Felpöröghet az ipari ingatlanok piaca

Az ingatlanfejlesztők portfóliójában számos jelentős nagyságrendű és megfelelően előkészített projekt ragadt be, spekulatív (tehát kifejezetten befektetésre szánt) fejlesztések pedig nem indulnak a kínálati piacon. A bankok által lélegeztetőgépen tartott, bedőlt projektek léte sem segíti a piac öntisztulását. Mindennek köszönhetően a magyarországi irodaházakban, logisztikai és kiskereskedelmi központokban igen alacsonyak a bérleti díjak. A következő években azonban változásokra számít az IFK elnöke. Ezek előszele a gazdasági növekedés 2014-es beindulása.

„Az ingatlanpiacot érintő makrogazdasági mutatók közül a legfontosabb a gazdasági növekedés (GDP), amelynek eredményeképpen a professzionális ingatlanfejlesztők által nyújtott üzleti infrastruktúra (telephely, raktár, ipari telek, iroda, kereskedelmi ingatlanok) iránt növekedhet az érdeklődés. A kereslet bővülése, a vásárlóerő növekedése, a korábbi fejlesztések pénzügyi lezárása rendbe hozhatja a felvevő piacot, aminek köszönhetően ismét beindulhat az ingatlanfinanszírozás” – közölte Takács Ernő.

Az MNB is segíthet

Az elnök szerint az, hogy több piaci elemző és a kormány is 2% körüli gazdasági növekedésre számít, optimizmusra adhat okot, ugyanakkor fontos lenne, hogy ebben ne csupán a mezőgazdaságnak és a közpénzből, EU-forrásból finanszírozott állami és önkormányzati beruházásoknak legyen szerepe.

A gazdasági növekedés ugyanakkor csak lassan lendíti be az ingatlanfejlesztést - mondta Takács Ernő. Az ingatlanpiacon egy új fejlesztés megvalósítása (az engedélyezés, a kivitelezés, majd végül az átadás) legalább két évig tart, emiatt a várható növekedés hatásai is később jelentkeznek majd. Ugyanakkor jónak tartják, hogy az MNB jövő évtől lehetővé teszi a Növekedési Hitelprogram II. lépcsőjében rendelkezésre álló 2 ezer milliárd forintból akár kereskedelmi ingatlanfejlesztések finanszírozását is.

Más mutatókat is árgus szemmel figyelnek jövőre az ingatlanpiac szereplői. Ilyen például a foglalkoztatottság. Ez a tényező kétféleképpen hat:

1, a munkahelyteremtéshez mindig ingatlanra is szükség van,
2, a tartós munkaviszonyban lévők a kiskereskedelmi ingatlanok megmaradását segítik a vásárlással, és valószínűbb az is, hogy lakást vesznek.

Gyorsabb engedélyezést sürgetnek

Az államadósság mértéke és finanszírozása is fontos kérdés, mert a befektetői piacon az ingatlan legnagyobb versenytársa az állampapír. Mindezek mellett, akárcsak más befektetési formák esetén, az ingatlanpiacon is szükség van stabil forintárfolyamra.

Az IFK régóta hangsúlyozza: Budapest irodakínálata igencsak versenyképes a régióban. Egy korábban már említett példa: itthon az irodában dolgozók teljesítményének csupán 6 százalékát kell csupán irodabérlésre költeni, ami a közép-európai régióban mért átlagos arány fele. Azonban a gyakori jogszabályváltozások és számos kapkodó állami intézkedés miatt külföldön nem tartják kiszámíthatónak a hazai gazdasági és üzleti környezetet, márpedig e nélkül nem jelentkeznek új bérlők. „Ehhez tehát megbízható üzleti környezet és versenyképes jogi szabályozás, vagyis gyors, olcsó, átlátható engedélyezés, ügyintézés is szükséges” – mondja Takács Ernő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG