5p

Bőséges a választék, az árak viszont szeptember óta nem emelkedtek tovább.

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban. A fővárosban valóságos dömping alakult ki, ahol 78 százalékkal ugrott meg az új építésű társasházi lakások száma az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az ingatlan.com több mint 10 ezer újlakás-hirdetésen alapuló legfrissebb elemzéséből, amely az új építésű társasházi lakások piacát vizsgálta Budapesten és a vármegyeszékhelyeken. 

Plafoneffektus a fővárosban: hol állt meg a drágulás?

A bőségesebb választék mellett Budapesten az árak tekintetében is markáns fordulat következett be. 2025 januárjában még alig több mint kétezer újlakás-hirdetésből válogathattak a vevők, szeptember elején viszont a kínálat 2,7 ezer fölé nőtt, miközben a medián négyzetméterárak 16 százalékkal emelkedtek 1,43 millió forintról 1,66 millió forintra. Szeptember és idén január között a fővárosi újlakás-kínálat 3,6 ezer fölé nőtt, miközben az árnövekedés lendülete elfogyott. 

Az utóbbi négy hónapban mindössze 2 százalékos drágulás történt a fővárosban, így idén január elején 1,69 milliónál tartott a medián négyzetméterár.

A lassulás a kerületi adatokban még élesebben kirajzolódik, és jól látható, hogy a piac reagált az új szabályozási környezetre. A legnagyobb újlakás-kínálatot nyújtó városrészekben, így a XI. kerületben múlt év első kilenc hónapjában 4 százalékkal nőttek az árak, azóta viszont stagnálást látható, ennek eredményeként 1,75 millió forintos mediánnal indult ez az év. Hasonló stagnálás jellemzi a XIII. kerületet is, ahol 12 százalékos múlt év első kilenc hónapjára jellemző drágulást mindössze 2 százalékos áremelkedés váltotta. Ennek köszönhetően a XIII. kerületi új építésű társasházi lakások esetében most 1,7 millió forint medián négyzetméterár.

 

A budai prémiumlokációkban is beszédes adatok születtek: a XII. kerületben 3,31 millióról 2,97 millióra, míg az V. kerületben a kiugró 3,6 milliós szintről 2,94 millió forintra korrigáltak a medián árak. Ezzel szemben a külsőbb kerületekben, ahol az árak még nem érték el a kritikus szintet, továbbra is van növekedés: a XX. kerületben például 1,14 millióról 1,32 millió forintra nőttek a mediánértékek a kínálati piacon.

„A piaci folyamatok hátterében az Otthon Start Program (OSP) 3 százalékos, fix kamatozású támogatott hitele áll. A támogatás igénybevételéhez szabott 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlát ugyanis erős gátat jelent. A vásárlók lényegében sokkal jobban keresik azokat az ingatlanokat, amelyekre kedvezményes hitelt lehet igényelni, ami döntési helyzetbe hozta a beruházókat is”- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Vidéken más a helyzet

Míg Budapesten a „plafonhatás” megállította a drágulást, több vármegyeszékhelyeken eltérő a helyzet. Mivel ott a négyzetméterárak jellemzően még a 1,5 milliós limit alatt vannak, a támogatott hitel lendületbe hozta a társasházi új lakások piacát a kínálat és az árak tekintetében is. Tavaly januárban még alig több mint ezer új társasházi lakásból állt a kínálat, most viszont már 28 százalékkal nagyobb választékot jelent a vármegyeszékhelyeken eladó közel 1400 új lakás.  Az árak is nőttek ezzel párhuzamosan: Egerben például 1,04 millióról 1,25 millióra, Miskolcon pedig 970 ezerről 1,11 millió forintra nőttek a medián négyzetméterárak szeptember óta, ami 21, illetve 14 százalékos növekedésnek felel meg. Debrecenben már 1,23 millió forintnál tart az új társasházi lakások négyzetméterára, szemben a szeptemberi 1,1 millióval. Ugyanakkor Szegeden ezzel párhuzamosan  minimális, 3 százalékos drágulás következett be ez idő alatt, ami 1,38 millió mostani árat jelent. A szegedi 226 új társasházi lakásból álló kínálat viszont az elmúlt egy évben 52 százalékkal bővült.

Nem kell február-márciusig várniuk az újlakás-vásárlóknak a 3 százalékos hitelre

Balogh László szerint 2026-ban a hangsúly várhatóan még inkább az OSP-kompatibilis, azaz a limit alatti projektekre helyeződik át. Ez a tendencia nemcsak az árazást, hanem a fejlesztések típusát is átalakíthatja. A szakértő rámutatott, hogy a kínálat további bővülésében az új társasházi építményi jog is szerepet játszhat, amely segítségével már tervezőasztal mellől is lehet hitelre lakást vásárolni. 

Érdekesség, hogy a banki gyakorlat már most is kezd alkalmazkodni az új igényekhez, így sok esetben már az építés alatt álló lakások megvásárlására is lehet kölcsönt felvenni, ideértve a 3 százalékos otthon start hitelt.

„Van olyan bank, amelyik már most sem zárja ki azt, hogy hitelt adjon az épülőfélben lévő lakásokra, ehhez viszont szükség van a beruházó közreműködésére is. A társasházi építményi jog márciusi bevezetését megelőző átmeneti szabályok lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy hitelt vegyenek fel a tulajdoni lapon rögzített építményjog és a vevői jog segítségével.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője. Balogh László szerint azok a beruházók lesznek a 2026-os év nyertesei, akik képesek a kínálatukat a támogatási korlátokhoz igazítani, vagy olyan műszaki tartalmat nyújtani, amely ellensúlyozza a magasabb vételárat. A fővárosi árrobbanás lecsengését követően pedig egy sokkal kiegyensúlyozottabb, de a szabályozásra jóval érzékenyebb korszak veheti kezdetét az új lakások piacán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Otthon Start budapesti gócpontja, ahol egyre olcsóbb az albérlet
Vámosi Ágoston | 2026. február 18. 18:46
Van egy budapesti kerület, ahol nagyobb arányban lehet új, újszerű vagy felújított lakást venni az Otthon Start keretein belül, mint Debrecenben, Veszprémben vagy Vecsésen. Itt épülhet fel a főváros egyik legnagyobb lakóparkja is, az Üllői úton pedig a Budapestre átlagosan jellemző 80 millió forint helyett 58-60 milliós áron várják a vevőket az új lakások. Mennyivel csökkentek az albérletárak, és hogyan kerülnek 75 milliós lakások a Havanna-lakótelepre? A „Mennyit ér az ingatlanom?” rovatunk e heti részében a XVIII. kerület piacát mutatjuk be.
Ingatlan Elönthetik az ingatlanpiacot az új lakások?
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 13:46
Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Ingatlan Fordult a kocka: most már nem minden áron vásárolnak a vevők
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 13:44
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után a 2026-os esztendő a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött a hazai ingatlanpiacon. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már célzottan a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Pest kapuja a gödi akkugyár és az árvíz árnyékában
Vámosi Ágoston | 2026. február 11. 18:57
Dunakeszin drágábbak a családi házak, mint a szomszédos pesti kerületekben: a 160-200 millió forintos vételáron senki nem lepődik meg a városban. Alig négy kilométerre a gödi akkumulátorgyártól itt van Pest megye egyik legdrágább környéke is, a Révdűlő, de a környezetszennyezésről szóló jelentések komoly aggodalmat keltenek a lakosság körében. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb része Dunakeszi ingatlanpiacát mutatja be.
Ingatlan Rákosrendező: Vitézy Dávid a friss fejleményekről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 10:59
Ma délig adhatják be a második körös építészirodák a pályázatukat. 
Ingatlan Úgy kilőttek a lakásárak, hogy a vevők fele már csak hitelből tud vásárolni
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:47
Az év elején új lendületet kaptak a lakásárak, és az eladási kedv is fokozódott. Miközben az áremelkedés a januári hónapokra jellemző dinamikus tempóra kapcsolt, az éves lakásdrágulás lassuló tendenciát mutat. Mindezzel párhuzamosan a kínálat is jelentősen bővült, és már több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak a vevők – derül ki az ingatlan.com januári árindexéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG