1p
Veszített a népszerűségéből a fővárosi panelpiac, de feltehetően túl van már a nehezén. Bemutatjuk kik, hol és mit vettek idén.

A fővárosban szép lassan nyílik az olló a tégla- és panellakások között, vagyis amíg 2010 elején még 60/40 volt a tégla/panel arány az összes létrejött tranzakció darabszámában, addig az elmúlt fél évben ez már szinte stabilan 70/30-ra változott. (Országos szinten ez 50/50-ről 60/40-re változott.) A kínálat viszont nem csökkent, így aki panelben gondolkodik, az kitűnő vásárlói pozícióban van.

Árakban azonban vélhetően túl van a panelpiac a mélyponton. A Duna House fővárosi panelár-indexe szerint a mélypont a tavalyi utolsó negyedévben volt érzékelhető, amikor a 2008 eleji árakhoz képest 77%-ra csökkent a nominális árindex. Azóta folyamatos emelkedést mértünk, jelenleg az index 81%-on áll.

A főváros két legnépszerűbb kerülete a 3. és a 14., a harmadik pedig a 4. kerület lett. A legmagasabb átlagáron a 11. kerületben költöttek, itt átlagosan 52 m2-es lakásokat vettek 10,5 millióért.

Két igen népszerű méretkategóriát lehet elkülöníteni: az egyik a 35 négyzetméter körüli, a másik a 45-55 közötti. Van még egy harmadik kategória is, amelyik kiugrik, a 66-68 m2-esek. Mivel ezek a „típusméretek”, ezért nem meglepő az adat. Mivel arányaiban nagyjából ugyanennyi épült a különböző méretkategóriákból, így azt lehet mondani, hogy megfelelő áron mindenre van vevő.A 35 m2-es lakásokat 6,7 millióért veszik a fővárosban átlagban, az 56 m2-eseket pedig 9,3 millióért.

Középtávon várhatóan nem fog már csökkenni a panelek forgalma, a mostani 30%-os intenzitás feltehetően stabilizálódik. Árakban az idén érezhető felpattanás nem látszik trendszerűnek, nagyon érzékeny és hektikus a fővárosi panelek ára, így akár még lefelé is mozdulhat, még ha a tavalyi mélypontot nem is éri el. Az elsőlakás vásárló fiatalok, az alacsonyabb státuszúak számára mindig egy elérhető lehetőség marad, a panelprogrammal pedig kifejezetten vonzó is lehet a jövőben, így amennyiben középtávon emelkedni tudnak az ingatlanárak, ez a szegmens se fog lemaradni.

Miért veszik a paneleket Budapesten?
Vásárlás oka
Arány Ár (ft) Méret (m2)
Első lakás vásárlása 37% 8 547 000 51
Kisebbe költözés 16% 8 237 000 48
Nagyobba költözés 16% 9 946 000 62
Befektetés 13% 7 766 000 42
Generációk különválása 10% 8 439 000 49

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG