3p
Az idei év – a várakozásokkal kissé ellentétben – eddig még nem hozott újabb rekordszámokat az ingatlanforgalomban. Egy friss elemzés azonban arra számít, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet az adás-vételek tekintetében. Azok számára, akik kistelepülésen adnák el családi házukat, esetleg nagyvárosban lakásukat, ez lehet a legalkalmasabb hónap az értékesítésre.
(Fotó: depositphotos.com)

Ingatlanpiaci szempontból minden évben a tavasz és az ősz számít a legaktívabb évszaknak. A tél holtszezon a lakáspiacon. Ilyenkor nemcsak az ünnepek vonják el az energiákat, de a potenciális vásárlóknak sincs kedvük házról házra járni a hideg, kellemetlen időben. Nyáron a legtöbben a pihenéssel, kikapcsolódással, augusztus végén pedig az iskolakezdéssel vannak elfoglalva, így kevesebb energiájuk marad az ingatlanok adásvételével járó teendőkre. A falusi CSOK júliusi bevezetésével a szokásostól eltérően, a kistelepüléseken élénkült a piac, de ez eddig összességében még nem ellensúlyozta országos szinten a nyáron tapasztalt visszaesést.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője a piac beindulására számít: „Idén, néhány ezres növekedéssel, a 170 ezer körüli ingatlan-tranzakciószám is elérhető. Ehhez viszont igencsak bele kell húznia a piacnak; a korábbi évek tapasztalatai szerint, illetve a közelmúltban bevezetett lakásvásárlást támogató kormányzati lépések miatt mindenesetre ősszel kiugró számokat várunk. Az élénkülő keresletre időzített eladással a lakástulajdonosok is jól járhatnak” – tette hozzá a vezető elemző.

Az ősz több szempontból is bizakodásra ad okot

Az ingatlanvásárlók általában – ha eddig kivártak vagy nem találtak megfelelő lakást – az év végi ünnepeket már új otthonukban szeretnék tölteni, és elkerülnék a téli költözéssel járó kellemetlenségeket is. Emellett teljesen prózai okok szokták ezekben a hónapokban felpörgetni a piacot: ilyenkor még munka után is ellenőrizhetők a fényviszonyok egy kiszemelt lakásban, illetve látszik még a fák lombkoronája – ami gyakran fontos döntési szempont, ha egy erkélyt, vagy teraszt szeretnénk berendezni, esetleg felmérnénk, hogy nyáron mennyi árnyék esik a lakásra. Mindemellett sokan próbálnak még az év végéig olyan új lakást találni, amelyet még biztosan kedvezőbb áfa tartalommal vásárolhatnak meg.

„A falusi CSOK hatását Tolna és Baranya megyében különösen érezzük, a kistelepülések ingatlanpiaca meglódult, a lakható tanyák pedig már korábban forgalomképesebbé váltak. A régióban és főleg Pécsen azonban megállni látszik a lakásárak növekedése, úgy tűnik, hogy a város ingatlanárai beálltak egy stabil szintre” – mondta Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont Dél- Nyugat-Magyarországi régióvezetője.

Lendületben a falusi ingatlanpiac

Az északi-keleti országrészben a kistelepülések ingatlanpiaca a CSOK bővítéstől függetlenül is fellendült, sokan választják a nagyvárosok helyett a jóval olcsóbb és sok esetben barátságosabb falusi mindennapokat. Észak-Kelet Magyarországon is komoly érdeklődés övezi a falusi CSOK-ot, az igazi vásárlási hullám azonban még várat magára. A régió nagyvárosaiban is további ingatlanár emelkedés várható. „Érdekes folyamatnak vagyunk a szemtanúi: egyre több fővárosi, nyugdíjba vonuló házaspár vesz házat a háborítatlan Mátra-vidéken” - fogalmazott Farsang Sándor az OTP Ingatlanpont Észak- Kelet-Magyarországi régióvezetője. Kiemelkedően teljesít az ingatlanpiac az M3-as autópálya menti, Hatvan és Budapest közötti szakaszon is. A gyorsforgalmi út miatt ugyanis erre is bővült a főváros agglomerációs zónája.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG