3p

Átfogó gazdasági vízióval érkezik Magyarország a világ egyik legnagyobb ingatlanos kiállítására.

Takács Ernő, a legnagyobb ingatlanfejlesztőket tömörítő szervezet, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a közleményben kifejtette, hogy a globális kihívások ellenére a hazai ingatlanpiac stabilizálódott. A javuló kilátásokat tükrözi az is, hogy az elmúlt 2 évben a Magyarországra irányuló működőtőke (FDI) 23 milliárd eurós volumene meghaladta Csehország, Lengyelország és Szlovákia együttes FDI értékét. A CBRE ingatlantanácsadó adatai alapján ismertette, a magyar ingatlanbefektetési piacon az év első felében elért 300 millió eurós volumen után az év végére 800 millió euró körüli tranzakciós összérték várható, amely több mint kétszerese a 2024-es teljes év adatainak (330 millió euró).

Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy egyre fontosabb szerepet töltenek be a magas szellemi hozzáadott értéket teremtő tevékenységek a magyar gazdaságban, és ez a dimenzióváltás a befektetésösztönzés területén is megmutatkozik. Ezt a lendületet erősíti a HIPA által nyújtott támogatások (EKD) idei módosítása is, amely minden eddiginél több lehetőséget kínál K+F központok létrehozására. Csak 2024-ben tíz új innovációs fókuszú beruházásról sikerült megállapodni – tette hozzá. Felidézte, hogy a hazai befektetésösztönzés 2024-ben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen sorban a második évben sikerült átlépni a tízmilliárd eurós küszöböt a működőtőke-beáramlásban.

A logisztikai HelloParks vezérigazgatója, Nemes Rudolf kiemelte: a vállalat 2025 végére már 500 000 négyzetméternyi modern ipari területet ad át, ezzel a Budapest körüli régió legtöbb csarnokot építő fejlesztőjévé vált, január 1-től pedig teljes raktárportfóliójuk működését 100 százalék zöldenergiával fedezik. Székely Ádám, az Innovinia ügyvezetője pedig arról számolt be, hogy fejlesztéseik középpontjában a vidéki Magyarország stratégiai városai állnak – Debrecen, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged –, ezek a régiók jelentik a jövő termelési és logisztikai térképének csomópontjait. A Magyarország-standon bemutatkozó városok közül Debrecenbe a BMW gyár 2025-ös indulásával több mint 12,5 milliárd euró értékű beruházás érkezett és 21 000 új munkahely jött létre az elmúlt években.

A Magyarország-standot az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) alakította ki a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a világ vezető ingatlan-tanácsadó vállalata, a CBRE szakmai támogatásával. Innovatív ipari ingatlanfejlesztőként a stand három fő kiállítója a HelloParks, az Innovinia és az INPARK (NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.). Képviselteti magát a Weerts Logistics Parks és a Forestay is. Bemutatkozik a Gránit Alapkezelő, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., és a Start Garancia Zrt. is.

(MTI)

Címkék: Ingatlan BMW Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG