1p
Váratlanul érte a piaci szereplőket a plázastop bejelentése, amelynek az építőipar lehet a legnagyobb vesztese a pénteki lapokban megjelent vélemények szerint. Kérdéses, hogy a tiltás a már meglévő építési engedéllyel rendelkező beruházásokra is vonatkozik-e majd.

A Népszabadságnak a kormánydöntésről Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára aggályainak adott hangot. Szerinte a szabályozás nemcsak a kiskereskedelem szereplőinek - így jó pár hazai kis- és középvállalkozásnak - jelent beruházási stopot, hanem tovább súlyosbítja a jelenleg a legrosszabb időszakát élő építőipar helyzetét is. A főtitkár szerint kérdéses, hogy a tiltás a már meglévő építési engedéllyel rendelkező beruházásokra is vonatkozik-e majd. Az pedig igencsak lehetetlen helyzeteket fog produkálni, hogy helyi, szakmai-vállalkozói érdekképviseletek helyett egy, a beruházás helyszínétől távol lévő, fővárosi grémium dönti majd el, hogy ki építhet kereskedelmi beruházást és ki nem - tette hozzá.

Mint ismeretes, 2012. január 1-jétől 2014. december 31-ig építési tilalmat rendelt el a Kormány a 300 négyzetmétert meghaladó kereskedelmi ingatlanokra.

 

A tilalom alól felmentést csak a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért és a kereskedelemért felelős miniszterek által létrehozott bizottság javaslata alapján a nemzetgazdasági miniszter adhat.

A Magyar Nemzetben Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is úgy vélte, hogy a legnagyobb vesztes az építőipar lesz. A főtitkár kétségét fejezte ki, hogy egy központi szervezetben átlátják-e azokat a helyi körülményeket, amelyek alapján kiadhatók a 300 négyzetméternél nagyobb egységek építésére szóló engedélyek.

A Napi Gazdaságnak Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke kifogásolta, hogy a kereskedőkkel nem egyeztettek a javaslatról. Úgy vélte, a plázastop erős presztízsveszteséget jelent azoknak a kereskedelmi cégeknek, amelyek már kaptak elvi építési engedélyt egy-egy fejlesztésre. Az is gondot okoz, hogy miközben a kormányzat a szolgáltatószektort igyekszik erősíteni, túlzottan szigorú keretek közé szorítja az építkezéseket. Végül Krisán szerint egyáltalán nem logikus, hogy visszafogják azokat a fejlesztéseket, amelyek jelenleg is több tízezer vállalkozásnak adnak lehetőséget és ugyancsak több tízezer munkahelyet jelentenek, illetve folyamatosan teremtenek.

A Világgazdaság arról ír, hogy a kormány döntése meglepte a bevásárlóközpontokat építő és üzemeltető cégeket egyaránt, amelyek mintha arra vártak volna, hogy csendben elalszik az ügy.

Plázastop nélkül is van elég baja az építőiparnak

Korábban szakmai egyesületek is arra hívták fel a figyelmet: a plázastop tovább mélyítheti az építőipar és a kereskedelem válságát Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közös állásfoglalása szerint ma sem lehet Magyarországon kontroll nélkül kereskedelmi létesítményt építeni, az intézkedés pedig tovább mélyítheti az építőipar és a kereskedelem válságát.

A KSH legutóbbi jelentése szerint augusztusban az építőipari termelés volumene 12,3 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel azelőtt. Az építőipar minden területén termeléscsökkenés figyelhető meg. A visszaesést a nagyberuházások elmaradása és a lakásépítések jelentős csökkenése okozta. 2011 augusztus végén a jövőbeni építési munkákra vonatkozó, megkötött szerződések volumene több mint egyharmadával alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Pláza helyett lakások épülnek?

Orbán Viktor korábban úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés elengedhetetlen feltétele az építőipar fellendülése. Ahhoz, hogy versenyképességünket növelni tudjuk, az otthonteremtési program beindítására van szükség.

Ennek keretein belül a kormány feltámasztja a szocpol intézményét és megújítja az államilag kamattámogatott lakáshiteleket. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az új intézkedésektől a meglévő új lakások eladását és a leállított projektek újraindítását várja. Ingatlanpiaci elemzők véleménye szerint az intézkedések hatására a jövőben élénkülhet az ingatlanpiaci kereslet és oldódhat a lakáspiaci bénultság. Részletek>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG