3p

Egy frissen megjelent jogszabálymódosítás értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek.

A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg „a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló 2023. évi CIX. törvény. A jogszabály többek között a lakástámogatásokhoz kapcsolódó illetékmentességet is módosítja. 

Csókoltatják a jogszabályalkotókat. Fotó: Depositphotos
Csókoltatják a jogszabályalkotókat. Fotó: Depositphotos

A módosítás alapján vételártól függetlenül nem kell megfizetni a vagyonátruházási illetéket abban az esetben, ha CSOK Plusz felhasználásával történik a lakásvásárlás. A Bankmonitor szakértői szerint ez a kifejezetten nagyértékű ingatlanok esetében jelent komoly pénzügyi előnyt, hiszen az eredeti szabály szerint az illetéket meg kellett volna fizetni a vételár 80 millió forintot meghaladó részére. 

Mekkora pénzügyi előnyt jelent CSOK Plusz esetén az illetékmentes vásárlás? Az illeték alapesetben a vételár 4 százaléka. Ez egy 20 millió forintért megvásárolt ingatlannál 800 ezer forint, egy 60 millió forintosnál 2,4 millió forint, míg egy 150 millió forintosnál 6 millió forint költséget jelenthet. (150 millió forintnál drágább ingatlan CSOK Plusz felhasználásával nem vásárolható.)

Az eredeti szabályok értelmében 150 millió forint vételárnál 3,2 millió forint illetéket engedtek volna el, míg 2,8 millió forintot (a 80 millió forint feletti rész után) meg kellett volna fizetni. A változás tehát 2,8 millió forint extra kedvezményt jelent ebben az esetben.

A preferált kistelepüléseken nincs változás, itt továbbra is teljes egészében megmarad az illetékmentesség abban az esetben, ha Falusi CSOK felhasználásával vásárol valaki ingatlant.

Ha megsértjük a CSOK Plusz szabályait, akkor az illetéket is rendezni kell

A CSOK Plusz egy nagyon kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakáshitel, melyhez a futamidő alatt megszületett második gyermektől minden baba után 10-10 millió forint tartozáselengedés kapcsolódik. A kedvezményekért cserébe azonban szigorú feltételeket kell teljesíteni. Ha ezeket megsértjük, akkor az addig kapott kedvezményeket – kamattámogatás, tartozáselengedés – rendezni kell az állam felé. Sőt az elengedett illetéket is meg kell fizetnünk utólag.

Jó hír ugyanakkor, hogy amennyiben csak részben kell visszafizetni a CSOK Plusz miatt korábban kapott kamattámogatást, akkor az illetékmentesség megmarad. Ez a gyakorlatban akkor fordulhat elő, ha részben teljesült a gyermekvállalás. Amennyiben például kettő gyereket vállaltunk, de csak egy született meg, akkor a jogosulatlanul felvett hitelösszegre a kamattámogatást igen, míg az illetéket nem kell rendeznünk. Az elengedett illetéket akkor sem kell rendezni utólag, ha a CSOK Pluszhoz kapcsolódó gyermekvállalás egészségügyi okok miatt nem teljesült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG