3p
Nincs több dugó és közlekedési anomália: zöldebb, modernebb és közlekedési szempontból még fontosabb lett Buda legforgalmasabb csomópontja.

A Széll Kálmán tér felújítása tavaly január 12-én kezdődött, a teljes felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forint uniós és kormányzati forrás állt rendelkezésre. A közel 45 évig érintetlen, elhanyagolt, sokak számára örökké csak a „Moszkvaként” emlegetett csomópont mára egy modern arculatú, rendezett, akadálymentes és zöld közösségi térként újult meg.

Koszlott koldustanyából modern találkozóhely

A budai fonódó villamos mellett számos új megállónak ad otthont a Széll Kálmán tér, emellett a felújítás részeként MOL Bubi gyűjtőállomás, és kerékpárút is épült. A korábbi csupasz betonfelületek helyett 182 elültetett fa, és több mint 700 négyzetméternyi növényzet teszi zöldebbé a teret. Aki jegyet vagy bérletet venne, vagy a közösségi közlekedéssel kapcsolatos egyéb ügyeit szeretné intézni, nemsokára a BKK új ügyfélközpontjában teheti ezt meg. A tér korábbi önmagára mindössze az ikonikus legyező alakú metróépület emlékeztet, amit megőriztek az átalakítás során is - olvasható a BKK oldalán.

Az ikonikus "legyező" tetőszerkezet is megmaradt a Széll Kálmán téren. Forrás: BKK.hu

A régi tér hírhedt eleme volt a budapesti éjszakai életnek, ezen is változtattak az építők: éjjel világító LED-sávok is segítik majd a térre tévedőket. A burkolatba süllyesztett csíkok a legfontosabb gyaloglási irányokat jelölik ki, összesen 700 méteres hosszon. Szintén a tájékozódást segíti elő az az öt darab „totemoszlop”, amely új típusú gyalogos tájékoztatási elemként hozzájárul a téren és környékén lévő gyalogos célpontok minél gyorsabb megtalálásához.

„Találkozzunk az óra alatt!”

Hiába azonban minden újítás, van, ami örök: bár új külsőt kapott, de a helyén maradt az ikonikussá vált, megszámlálhatatlan randevúnak és találkozási pontnak helyet adó óra. A hat méter magas, háromszög alapú látszóbeton oszlop oldalán a régi óra betonmatricás technikával készült lenyomata látható, a tetején pedig LED-es felület mutatja a pontos órát és percet. A régi óra a Kiscelli Múzeumba került.

Új köntöst kapott az ikonikus óra is. Forrás: BKK.hu

Lesznek még újdonságok

A Széll Kálmán tér felújításával Közép-Buda fejlesztése nem fejeződött be: a nyár folyamán a Fővárosi Önkormányzat megbízásából további fejlesztések jönnek létre a tér környékén, illetve a budai fonódó villamoshálózat mentén. A tervek szerint további 12 db új MOL Bubi állomást telepítenek az I., a II, és a III. kerületben.

A fonódó villamoshálózat mentén a Bécsi úton, illetve a Pacsirtamező úton szintén új dokkolókat telepítenek, egyebek mellett az Óbudai Egyetemnél, a Kolosy téren és a Zsigmond téren  is. Emellett új jegy- és bérletautomatákat szerelnek fel a Clark Ádám téren, a Széna téren, a Batthyány téren, valamint a Katyini mártírok parkjánál. A nagy forgalomra és a visszajelzésekre tekintettel növekszik a Széll Kálmán térre kihelyezett automaták száma is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG