1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A vidéki vásárlások ötödénél például kisebb lakásba költöztek az emberek. Összességében 5400 lakás talált csak gazdára januárban.

Míg az ország két felén a tégla lakások vásárlói majdnem azonos lakásárakon költöttek januárban, addig a paneleket nézve bő egymilliós különbség mutatkozott. A keleti országrészben 6, nyugaton 7 millió fölött jött ki a fajlagos átlag. Legmagasabb átlagáron a budai tégla lakásokat vették, itt a januári átlag 19 millió fölött zárt. Míg Budapesten a „lakható”, „jó” és „nagyon jó” minőségi besorolású lakásokat nagyjából azonos arányban vették januárban, addig Pest megyében a vevők fele csak kiváló állapotú ingatlant vett és viszonylag magas, 14% volt az újépítésű ingatlant vásárlók aránya is. Vidéken a vevők háromnegyede vette a jobb minőséget, csak egynegyed jutott a felújítandó, vagy épp lakható állagúra.

Sláger kerületek Budapesten

A Duna House adatai szerint a leendő vásárlók a XIII., XIV., II. és XI. kerületek iránt érdeklődtek a leginkább a múlt hónapban. A belváros - főleg az V. és VI. kerületek - népszerűsége viszont csökkent kissé, de így is a felső harmadhoz tartoznak. Budapest dél-délkeleti szektora továbbra sem elsődleges célpont, a vásárolni szándékozók 5 százaléka alatt jelölik meg csupán.

Hirtelen nagyot ugrott a budapesti házak esetében az árleviteli hajlandóság és az alkukedv is néhány hónap alatt. Tavaly novemberben csupán hat, a múlt hónapban már 11 százalékot csökkentettek átlagosan az árakból az eladók, hogy lehetséges vevőre találjanak. A vásárlók sem voltak kíméletesek, januárban további 11 százalékos alkura voltak képesek ebben a szegmensben.

Milyen korosztály vásárol?

Budapesten a vevők majdnem harmada huszonéves korosztályból került ki, 10,7 millió forintos átlagáron vásároltak 52 négyzetméteres ingatlant. Ugyanitt a másik masszív korosztály a 30 évesek voltak 29 százalékkal, ők már 12,3 milliót költöttek és nagyobb, 60 négyzetméteres lakást vásároltak átlagban. Vidéken a 20-as korosztály csak a vásárlók negyedét tette ki, a fővárosiakkal ellentétben kevesebbet (8,7 milliót) költöttek, de nagyobb lakást (68 nm-t) tudtak vásárolni. A vevők harmada ugyanitt 30-40 év közötti, 10,4 milliós ingatlant vásároltak átlagosan és 72 négyzetméteres lakáshoz jutottak.

Eladás okának Budapesten 36 százalékban az örökölt lakás értékesítését jelölték meg, ezzel a legnagyobb csoport lett. 34 százalékban viszont a nagyobb lakásba költözéssel indokolták az értékesítést. Kisebbe csupán az eladók 13 százaléka vágyik, vagy kényszerül. Vidéken viszont 22 százalékkal nagyobb a méretre kisebbe költözők tábora, akik 14,4 milliós átlagon 104 négyzetméteres ingatlanokat adtak el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG