Az idén az első negyedévében csupán egy új irodaházat adtak át, a 2 300 négyzetméteres IQ nevűt a VI. kerületi Vörösmarty utcában. Ebben az évben további két, nagyobb beruházás átadása várható: az Atenor Váci Greens első fázisa 16 000 négyzetméter irodaterülettel, és a Skanska által fejlesztett 17 500 négyzetméteres Green House, ugyancsak a Váci úton.
A DTZ összesítése szerint az idei első félévben az 53 250 négyzetméter bérbe adott budapesti irodaterület 32 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, és 17 százalékkal maradt el a 2001 óta regisztrált átlagos negyedéves szinttől.
A közlemény megjegyzi, hogy a kínálatban minimális az egybefüggő, legalább 5 ezer négyzetméteres bérbe adható terület. Ezt a piaci rést használta ki néhány fejlesztő, és legalább 50 százalékos előbérlettel új építésbe kezdett. Ezek azonban csak 2014-re készülnek el. Ide tartozik például a Váci út és a Dózsa György út sarkán, a volt Volga szálló helyén épülő irodaház, amelyet a Futureal építtet. A 20 ezer négyzetméternyi terület felét kibérelte a KPMG könyvvizsgáló.
Az idén három irodaház átadása várható, de a spekulatív fejlesztők hiánya miatt jövőre sem lépi át az új irodaterület a 2003-as szintet, a következő év viszont jobbnak ígérkezik a DTZ ingatlantanácsadó szerint.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
1 perce
-
Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
27 perce
-
Szemérmetlen összeggel nőtt az MCC és társai vagyona tavaly
körülbelül 1 órája
-
Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
körülbelül 1 órája
-
Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
2 órája
-
Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
2 órája
-
Ez lesz az utolsó? Magyar Péter sejtelmes dolgot súghat Sulyok Tamásnak?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Lannert Judit elárulta: ilyen lehet a magyarországi oktatás jövője
- Finomítottak a vagyonkezelő alapítványokat alapjaiban átformáló javaslaton
- Itt az új felmérés: Orbán Viktor népszerűségi gondokkal küzd
- Bemondta: ezt teszik Magyar Péterék, hogy jöjjön a pénzeső Brüsszeltől
- Magyar Péter: Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt
- Vitézy Dávid új videóban pörkölt oda Lázár Jánosnak
- Jön a kamatcsökkentés: fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
Ingatlan
Valami furcsa történik a panelek piacán – miért kell erre mindenkinek odafigyelni?
Litván Dániel | 2026. május 28. 15:48
Pár hónapja még a piac sztárjai voltak a panelek, most gyűlnek az eladatlan lakások. Valami készül az ingatlanpiacon?
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Lejtmenetnek indultak a családiház-árak a Balatonnál
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 18:49
Kevés ember tudta megfizetni a balatonboglári, vagy balatonlellei családi házakat két éve, azóta viszont korrigált a piac: ma már újépítésű, panorámás, vízparti házat is lehet venni egymilliós négyzetméterár alatt. A lakásárak felzárkóztak a siófokiakhoz, de az új és a használt lakások árai között nincs érdemi árkülönbség. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonlellén nézett körül.
Ingatlan
Elképesztő összeget kér szivar- és biliárdszobás luxusvillájáért Szijjártó Péter szomszédja
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 05:44
Az egykori külügyminiszter szomszédjának cége felel a Hell-termékek magyarországi szállításáért: a BHS Trans Kft. több mint 10 milliárd forint állami támogatást kapott a választás előtt néhány nappal. Ennek töredékéért árulja a házát, amiben egy edzőterem és egy moziterem is található.
Ingatlan
Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan
Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt.
Ingatlan
Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan
Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak.
Ingatlan
Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Kinyitottak az európai tőzsdék.
1 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Több tucat mozgó vendéglátóhely bukott meg az országos razziában
09:09
-
170 ezer autós bajba kerülhet
08:51
-
Az év második felétől újra növekedhet az infláció – Klasszis Podcast
05:41
-
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
17:01
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
Turizmus Online cikkei
-
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
08:37
-
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás
08:12
-
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban
08:08
-
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?
08:03
-
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom
06:57
A vidék hírei
-
Lezárják a piac és a Széchenyi utca közötti átjárót – vita alakult ki a magántulajdon és a közérdek határáról
08:33
-
Sior: rajzok haza 93.
07:20
-
Hullámot vet felettünk a front
07:03
-
Új, modern sportpályát adtak át a Pásztorvölgyiben
19:03
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
2026. június 10. 05:44
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
2026. június 9. 15:33
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
2026. június 9. 10:53





