2p
Csak akkor van értelme az ingyen telek miatt odaköltözni egy településre, ha meg is tudunk élni ott - mennyire vonzóak a csokos ajánlatok?

Ha nincs munka, hiába építünk szép házat

Több önkormányzat is jelezte, hogy ingyen adnának építési telket a csok feltételeinek eleget tevő, náluk letelepedni vágyó családoknak. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blognak elmondta: a vidéki települések a munkalehetőség hiánya miatt halnak ki, melyet elmondása szerint nem tud ellensúlyozni egy mesterséges program, vagy egy olcsó ingatlan.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében több helyen már eddig is 500 ezer és kétmillió forint között lehetett lakást vásárolni, Heves megyében pedig lakások állnak nagy számban üresen – mégsem vették meg tömegesen az emberek. Véleménye szerint az önkormányzatok lehetőségei ott lesznek csak érdekesek a csok-igénylők számára, ahol munka- és egzisztenciateremtési lehetőséget is kapnak az emberek.

Magyarország szegényebb régióiban nem lát sok reményt, hogy használni fog az ajándék telekakció, mivel jellemzően nagy a munkanélküliség, és az odaköltözőknek nem ad megélhetést az ingatlantulajdon.

A blog összeszedte az eddig nyilvánosságra került lehetőségeket.

Balassagyarmat ingyen kaphatnak telket háromgyermekes vagy három gyermeket vállaló családok. Összesen 15 telekre lehet pályázni. A telek adományozáshoz egyébként szigorú követelményeket is támasztanak. Cserébe azt ígérik, a környékre települő vállalkozások munkahelyeket is teremtenek majd.

Makón is 15 telket ajánlottak fel. Korábban volt már hasonló próbálkozás a településen, de a fiatalok nem éltek vele.

Ásotthalmon 14 beépítetlen építési telek várja a potenciális lakókat, akik egy teljesen új utcát fognak alkotni. Makó és Ásotthalom vezetői a helyi munkalehetőségekről nem nyilatkoztak.

Jászapátiban tizenkét, családi ház építésére alkalmas, 1-2,5 millió forint forgalmi értékű önkormányzati telket ajánlanak fel az érdeklődőknek, de igény esetén bővítik a lehetőségeket. A Jászságban, Jászberényben munkaerőhiány van, a Jász-Plasztik Kft fejleszt, a jászapáti ipari parkot tovább bővítik - írja a blog. A kezdeményezésről itt számolt be a Privátbankár.hu >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG