3p

Nem csak falakat, hanem örökséget épít Dr. Schrancz Mihály csapata.

Fülöp András (Deloitte korábbi vezérigazgatója), Ádány Tamás befektetési igazgató, Dr. Schrancz Mihály (REALIS WAM alapító-tulajdonos, vezérigazgató), Wolf László (OTP csoport vezérigazgató-helyettese), Dr. Szabó Levente (ügyvéd az osztrák LeitnerLeitner csoport partnere)
Fülöp András (Deloitte korábbi vezérigazgatója), Ádány Tamás befektetési igazgató, Dr. Schrancz Mihály (REALIS WAM alapító-tulajdonos, vezérigazgató), Wolf László (OTP csoport vezérigazgató-helyettese), Dr. Szabó Levente (ügyvéd az osztrák LeitnerLeitner csoport partnere)
Fotó: REALIS WAM Group

A múlt év végén már három, kiemelt lokációban lévő budapesti irodaházat, valamint egy Debrecen belvárosában lévő lakóingatlanfejlesztési telket tudhatott a portfóliójában a 2024 év végén indult Realis Wam Alapkezelő Zrt. A karakteres és kifinomult dizájnt igénylő ingatlanprojektekkel foglalkozó alapkezelő jelenleg 18 milliárd forint vagyont kezel, 3 Alappal rendelkezik és további 3 Alap létrehozását tervezi a közeljövőben. Dr. Schrancz Mihály meghatározó részesedéssel rendelkező alapító-tulajdonos vezetésével olyan befektetéseket valósítanak meg, amelyeknél a magas termékminőség és a befektetők üzleti érdekének harmonizálása áll a fókuszban.  Az alapkezelő célja, hogy 2026 végéig elérje a 100 milliárd forintos portfólióértéket.

A több iparágban is érdekeltségekkel rendelkező Realis Group új, ingatlan befektetésekkel foglalkozó leányvállalatát, a Realis Wam Alapkezelő Zrt.-t 2024 közepén hozták létre. A cég 2024 végén kapta meg az MNB-től a tevékenységi engedélyét, amellyel hivatalosan is megkezdte működését és belépett a hazai alternatív alapkezelők közé. 

A társaság mögött olyan szakmai háttér áll, amely a magyar ingatlanfejlesztési piac utóbbi három évtizedének több ikonikus projektjét formálta. A szakmai múlt mellett a menedzsment hitelességét a vezetők több mint 2 milliárd euró értékű, megvalósított projekt portfóliója alapozza meg.

Irodaház Budapesten
Irodaház Budapesten
Fotó: Mfor/Mester Nándor

Az Alapkezelő első teljes éve kiugró eredményeket hozott. Az első tőkebevonások sikeresen lezajlottak: a Realis Wam jelenleg 18 milliárd forint vagyont kezel, melynek 45 százaléka intézményektől, míg 55 százaléka privát befektetőktől érkezett. A társaság 2025 végére már három, kiemelt lokációban található budapesti irodaházat és egy debreceni belvárosi lakóingatlanfejlesztési telket vásárolt meg. A cég jelenleg 3 Alappal rendelkezik és 3 további Alap indítását tervezi a közeljövőben. 

A tőke karaktert keres 

Piaci pozicionálása tudatosan szembe megy a tisztán pénzügyi szemléletű alapkezelői és klasszikus ingatlanpiaci trendekkel. A cég portfólióépítési filozófiája, a „Character Building Collection” a pénzügyi racionalitást ötvözi az építészeti és városépítészeti igényességgel. A társaság kizárólag olyan prémium lokációkban található fejlesztésekbe fektet, amelyek nemcsak profitot termelnek, hanem esztétikai és műszaki értelemben is maradandó értéket képviselnek.

„Az ingatlanszakma nem csak a jó minőségben létrehozott négyzetméterekről, hanem az életérzésről is szól. Mi nem csak épületekben, hanem mikrokörnyezetben, városi élhető terekben és évtizedekben gondolkodunk. Célunk, hogy visszahozzuk a polgári értékrendet a fejlesztésekbe: a minőség nálunk nem a hivalkodó luxust, hanem a jó design-t, a tartósságot és a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot jelenti. Nem csak falakat, hanem örökséget építünk” – fogalmazott a piacra lépés kapcsán Dr. Schrancz Mihály, a Realis Wam alapító-tulajdonos, vezérigazgatója.

Bizalom és Stabilitás 

Az Alapkezelő mögötti üzleti bizalmat jelzi a tulajdonosi struktúra is. Az alapító Dr. Schrancz Mihály és Ádány Tamás befektetési igazgató mellett olyan fajsúlyos nevek csatlakoztak tulajdonosként, mint Wolf László (OTP csoport vezérigazgató-helyettese), Fülöp András (Deloitte korábbi vezérigazgatója) és Dr. Szabó Levente (ügyvéd az osztrák LeitnerLeitner csoport partnere)

Címkék: Ingatlan Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG