A Népszabadság információi szerint noha előszerződést kötött az állammal, végleges szerződés soha nem jött létre az állam és a Foundation Kft. között. Ráadásul a befektetni szándékozó cég a szükséges építési engedélyeket sem tudta megszerezni.
A kormány 2011. október 19-én döntött a Várbazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről és a Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről. A tervek szerint a Várbazár felújításával kapcsolatos terveket 2011. december 30-ig kellett kidolgozni, 2014 márciusára pedig be kell fejezni a munkálatokat. A rekonstrukciós tervek között szerepel a gyilokjáró kiépítése, amellyel körüljárható lesz a palota, valamint egy 130-140 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázs és egy 1600 négyzetméteres, földalatti kulturális rendezvénytér kialakítása.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




