5p
A válság átalakította a globális munkaerőpiacot és azokat a követelményeket is, melyeket a cégek a jelentkezőktől megkövetelnek. Sok cégvezető gondolja úgy, hogy a hatékonyságot egyetlen módon lehet csak "megmérni": keménységgel.

Az Egyesült Államokban 2010-ben még átlagosan 12 nap alatt döntöttek a cégek egy-egy új jelöltről, ma már ehhez 23 napra van szükségük. A felvételi eljárások nemcsak hosszabbak, de komplexebbek is lettek: a válság megtanította arra a cégeket, hogy odafigyeljenek a befektetéseikre, és egy új ember mindig nagy befektetés. Észak-Amerika legnagyobb ingyenes állásközvetítő portálja, a Glassdoor nem először készítette el azon cégek listáját, ahova a legnehezebb bekerülni a felvételi eljárás alapján.

A Googleplexben - Nehéz bekerülni, de utána is nehéz az élet?



Hány tehén van Kanadában?

Hogy a keménység néha hülyeséggel is tud párosulni az kiderül a Glassdoor korábbi összefoglalóiból, melyek a jelölteknek feltett kérdések alapján készültek. A BP például egy interjún komolyan kíváncsi volt arra, hogy az állásra jelentkező mérnök tisztában van-e vele, hogy egy mélytengeri olajfúrótorony működtetéséhez hány voltos áramforrásra van szükség... Az A.T. Kearney interjúztatója pedig azt is megkérdezte egy jelentkezőtől, hogy mekkora a kerekesszékpiac mérete Shanghajban? A cég amúgy üzleti elemzőt keresett. Az IT-szektor nagyjait sem kell félteni, ha arról van szó, hogyan hozzák zavarba a jelentkezőket. "Mit gondol, hány tehén van Kanadában?" - ez a kérdés egy Google-interjún hangzott el, a Dell pedig egy jelentkezőtől azt kérte, mondja el, melyik dal szövege írná le legjobban a munkamorálját?

Több mint egy hónapig tartó interjúk

A legkeményebb állásinterjúk
1. McKinsey & Company
2. Thoughtworks
3. Boston Consulting
4. Gartner
5. Bain & Company
6. Rolls-Royce
7. ZS Associates
8. Google
9. Stryker
10. HubSpot
11. Paycorn
12. Vistaprint
13. TeachforAmerica
14. Procter&Gamble
15. Avaya
16. Microsoft
17. BlackRock
18. Sapient
19. Citrix
20. Nvdia
21. Informatica
22. Facebook
23. Guidewire
24. Caterpillar
25. Rackspace

A Glassdoor 1-5 pontig terjedő skálán pontozta bizonyos szempontok alapján az amerikai nagycégek interjúztatási gyakorlatát.

A Glassdoor listáján a McKinsey & Company. tanácsadó cég van az első helyen, itt a felvételi eljárás 39 napig tart, a jelölteknek több vizsgán kell átmenniük - ahol számológépet például egyáltalán nem használhatnak -, a személyes interjúkon pedig az illető vezetői készségeit és kezdeményezőképességét tesztelik leginkább. A technológiai cégek közül mindjárt a második a Thoughtworks szoftvergyártó, míg a Google csak a nyolcadik, a Microsoft a 16., a Google pedig a 22. a listán.

A népszerű keresőóriásnál az átlagos felvételi idő 37 nap, de arra is volt példa, hogy a Google 5 hónapig interjúztatott jelölteket, akiknek volt, hogy 12 beszélgetésen kellett prezentálniuk, hogy mindent tudnak az internetes piacról - derül ki a Glassdoor által megkérdezett jelöltek válaszaiból.

Menjünk, kávézzunk egyet, haver

A Microsoft hasonlóan válogatós, itt átlagosan 29 napig gyötrik a jelölteket, a Facebook átlaga egy nappal kevesebb csak ennél. Több jelentkező ugyanakkor arról számolt be, hogy a közösségi portálnál sokszor megpróbálnak eltérni a formaságoktól, nem ritka például, hogy az első interjúkat telefonon zavarják le, volt olyan, aki például a beszélgetés végén ajándékpólót kapott és az is egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy a jelentkezőt egy Starbucks kávézóba hívják beszélgetni, hogy jobban felengedjen és megmutasson valamit a személyiségéből. Ez amúgy nemcsak a Facebooknál egyre népszerűbb eljárás.

Az egyedi és különleges felvételiket a Wall Street nagyjai is megirigyelték, a Glassdoor szerint a bankszektorban a legnehezebb a Bain & Capitalhoz bekerülni, ez amúgy Mitt Romney egykori republikánus elnökjelölt befektetési cége. Itt 28 napig húzódhat egy eljárás, a pénzpiaci szereplők közül a 17. helyen álló Blackrock a második legkeményebb felvételiztető, a világ egyik legnagyobb alapkezelőjénél 24 napig izzadhatnak az ambiciózus fiatalok, és temérdek matek- és intelligenciatesztet kell kitölteniük.

A siker így sem garantált

A Glassdoor összeállításából kiderül, hogy a nagy cégek már nem bíznak a hagyományos felvételiztetési eljárásokban, hiszen nem a szaktudásra és a jelölt tapasztaltaira kíváncsiak, hanem annak készségeire. Úgy tűnik a hatékonyságot úgy mérik a legtöbben, hogy igyekeznek, minél keményebb és izzasztóbb szituációkba hozni a jelölteket, melyeknek sokszor közvetlenül köze sincs ahhoz a területhez, amin a sikeres felvételi után a pályázó elhelyezkedik majd.

Keménység ide vagy oda, a megfelelő jelölt azonnali meglelése így sem garantált. A Leadership IQ friss felmérése szerint az először állást vállalók fele például 18 hónap után otthagyja a munkahelyét az Egyesült Államokban. Egy ilyen kudarc persze nemcsak a munkavállalón múlik, nem mindegy, hogy mennyire támogató a környezet, ahova be kell illeszkednie - éppen ezért a cégvezetők felelőssége is nagy, sokszor a megfelelő visszacsatolás hiánya vezet ugyanis szakításhoz.

A kemény állásinterjú pedig nem jelenti automatikusan azt, hogy a munka is maga lesz a szenvedés. Az új fajta módszerekkel kísérletező felvételiztetők sokszor inkább csak arra kíváncsiak, hogy viselkedik a pályázó nyomás alatt. Az ilyen nagyvállalatok nemcsak abban innovatívak, hogyan teszteljék leendő munkavállalóikat, hanem abban is, hogyan tartsák meg őket.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG