1p
A munka- és a pihenőidő betartását, valamint a munkavállalók jogviszonyának rendezettségét is ellenőrzi az idén a hatóság - derült ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának 2013-as ellenőrzési tervéből. A munkaügyi bírság összege 30 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.

Az igazgatóság honlapján olvasható idei hatósági ellenőrzési tervből kiderül, hogy stratégiai cél, hogy a munkavállalók alapvető jogai érvényesüljenek, rendelkezzenek rendezett jogviszonnyal, csökkenjen a jogkövető vállalkozások versenyhátránya, és ez segítse a munkahelyek megtartását, illetve az új, legális munkahelyek létesítését.

A biztonságos munkakörülményekre is kiemelt figyelmet fordítanak

Fontos törekvés az is, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények legyenek a munkahelyeken - olvasható az ellenőrzési tervben.

A munkavédelem területén az év második felében ellenőrzik az emelőgépek üzemeltetését és a bányászati tevékenységet, május-júniusban a biológiai kórokozók miatti megbetegedések kockázatával járó tevékenységeket, az ősszel pedig a villamos berendezésekkel való munkavégzés biztonságát, mivel tavaly - az idei ellenőrzési terv elkészítéséig - két halálos és öt életveszélyt okozó munkabaleset történt áramütés miatt, illetve villamos berendezés használata közben.

A terv szerint nyáron - hőségriasztástól függően - ellenőrzi a hatóság, hogy a munkaadók betartják-e a minimális munkavédelmi követelményekről szóló rendeletet.

A munka- és a pihenőidő betartását is ellenőrzik

Munkaügyi területen március-áprilisban ellenőrzik a szolgáltatókat, majd június-júliusban a munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatására vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága. Emellett - főként a kereskedelemben - a munka- és a pihenőidő betartását is górcső alá veszik.

A munkaügyi bírság összege 30 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG