1p
Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezőket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzésével szűri. Az eljárás azonban lehet szabályos is.

A hazai munkáltatók többsége nincs tisztában azzal, hogy a hatályos törvények szerint az érintett engedélye nélkül a személyiségprofil készítésének és tárolásának minden formája tiltott, beleértve az ilyen jellegű tesztek készíttetését és a közösségi profiloldalak (iwiw, Facebook) tartalmának elemzését is – mutat rá a Balázs & Holló Ügyvédi Iroda.

„Komoly kockázatot vállal az a munkaadó, amelyik a megfelelő jogi háttérelemek kialakítása nélkül használja ezeket az eszközöket a felvételi folyamat során. A kapcsolódó adatvédelmi bírság összege ugyanis 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet, és akár több alkalommal is kiszabható” – nyilatkozta Holló Dóra az ügyvédi iroda helyettes vezetője.

Holló Dóra elmondta: személyes adatot feldolgozni csak pontosan meghatározott, jogszerű célra lehet, ez pedig eleve kizárja a jelentkezők személyiségének vizsgálatára irányuló felvételi tesztek és módszerek használatát. Ezt ráadásul az Alkotmánybíróság – jelenleg is hatályos –, 15/1991 (IV.13.) határozata is alátámasztja azzal, hogy kimondja: a személyes adatok tetszőleges jövőbeni felhasználásra való gyűjtése és feldolgozása alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság szerint egyébként a „személyiségprofil” kialakítása különösen sérti a személyiségi jogokat, mivel kiragadott adatok alapján alakít ki egy lehetséges profilt a jelentkező tulajdonságairól.

Csak a munkához gyűjthetnek adatokat

Holló Dóra szerint ugyanakkor – az Európai Parlament és Tanács irányelvével összhangban – az új Munka Törvénykönyve lehetővé teszi, hogy a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó személyes információkat már a kiválasztás során összegyűjtsék és kezeljék a munkáltatók. Ennek értelmében a munkavállalótól csak olyan nyilatkozat megtétele vagy adat közlése kérhető, amely személyhez fűződő jogát nem sérti, és a kiválasztás valamint a munkaviszony létesítése, teljesítése vagy megszűnése szempontjából lényeges.

„Tehát ebben az esetben is érvényesülnie kell a célszerűségi elvnek, azaz egy modellügynökség rákérdezhet a természetes hajszínre, vagy egyes speciális egyházi funkciókban a felekezeti hovatartozás is megtudakolható, de egy személyi asszisztens felvétele során már egyiket sem szabad,” – magyarázta Holló Dóra.

Van, amihez írásos engedély kell

A pályázókat az adatkezelést megelőzően tájékoztatni kell az adatkezelés elkezdésének tényéről és annak terjedelméről is, hiszen az adatvédelmi törvény szerint személyes adatok kezelése a kiválasztással kapcsolatban csak az érintett személy előzetes hozzájárulásával lehetséges. Ugyancsak fontos, hogy a hozzájárulás nem lehet általános, mindenre kiterjedő, hanem nevesíteni kell a konkrét körülményeket, így a célt, terjedelmet, időtartamot, a kezelés módját és címzettjét.

Holló Dóra elmondta: lényegi elem a konkrétumok meghatározása, a túlzottan általánosan megfogalmazott nyilatkozat ugyanis semmis, így az annak alapján történt adatkezelés jogellenesnek számít. A hozzájárulás formája az általános személyes adatok esetén akár ráutaló magatartás is lehet, de a különleges – szenzitív – adatok esetében kötelező az írásbeliség, tette hozzá.

Sok adat számít személyesnek

Az adatvédelmi törvény szerint személyes adatnak számít minden olyan adat, amely az érintett személlyel kapcsolatba hozható, illetve az ebből levonható következtetések is. Így például a lakcím és a lakcím alapján az illető kulturális irányultságára történő következtetések is. Ezeken belül szenzitív adat mindaz, amit az adatvédelmi törvény ilyennek minősít, így például az egészségi állapot, a bűnügyi háttér, a politikai, vallási meggyőződés.

„Veszélyes munkakörök betöltése esetén különösen fontos a hozzájáruló nyilatkozatok körének precíz kialakítása. Ilyenkor ugyanis – személyiségi tesztek hiányában – előfordulhat, hogy szabálykövetésre alkalmatlan pályázó nyer felvételt, és a későbbiekben kárt okoz a munkáltatónak vagy más munkavállalóknak.”

Holló Dóra rámutatott: ilyen esetekben a munkáltató akkor is felel a munkavédelmi előírásokból fakadó munkavállalói kötelezettségek megsértéséért és azok következményeiért, ha az a munkavállaló vétkes kötelezettségszegése miatt következik be.

Előbb-utóbb törölni kell az adatokat

Az adatvédelmi törvény nem határozza meg pontosan, hogy a fel nem vett pályázók adatait legfeljebb mennyi idő elteltével kell a munkáltató vagy a kiválasztással megbízott cég adatbázisából törölni, a hazai bírói gyakorlat pedig ingadozó ebben a kérdésben.

A többi jelölt adatainak tárolására általában a felvett dolgozó próbaidejének hosszát, de maximum 30 napot fogadnak el jogszerűnek a bíróságok. Ennek az az oka, hogy a próbaidő alatt a munkaviszony azonnali hatállyal megszűnhet, és ilyenkor gyorsan kell a munkatárs utánpótlásáról gondoskodni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG