2p
Aggodalomra semmi ok, az álláskeresők kétharmada három hónapon belül elhelyezkedett tavaly.

Biztató adatok

A válaszadók 36 százaléka már az első hónapban, 18 százalékuk 1-2 hónapon belül, míg 13 százalékuk a harmadik hónapban talált új állást. Csupán a  válaszadók egytizedének nem sikerült új állást találnia az elmúlt évben - közölte felmérését a Workania állásportál.

A KSH csütörtökön közli a legfrissebb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat.  A legutóbbi adatok szerint tavaly szeptember-novemberben  118 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. Részletek >>>>

Az álláskeresők 38 százaléka az interneten talált állást, míg 30 százalékuk pedig ismerősök közreműködését kérte. A felmérés szerint a munkaerőpiac most a fiatal férfiaknak kedvez leginkább, ugyanis 40 százalékuk már az első hónapban talált állást, míg a nőknél ez az arány csak 30 százalék. A 18-25 éves korosztály 48 százaléka szintén sikeresen talál munkát négy héten belül, a 45 éven felüliek esetében ez az arány már csak 28 százalék.

Mire álláshoz jutunk, átlagosan három interjún veszünk részt. A válaszadók 40 százaléka legfeljebb öt önéletrajzot küldött el az álláskeresés során, tízet vagy annál kevesebbet 16 százalékuk, a megkérdezettek 15 százaléka pedig tíz és harminc közöttit jelölt meg. A válaszadók 3 százaléka azonban száznál is több önéletrajzot küldött már el - olvasható a portál felméréséből.

Esett az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma 13,7 százalékkal csökkent 2015-ben, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a decemberi zárónapon 337,5 ezer álláskereső szerepelt, több mint 53 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az NFSZ szerint az elmúlt tíz év decemberi hónapjait vizsgálva még nem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma.  Az év utolsó hónapjában 48,7 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,7 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma egy év alatt 9,5 százalékkal esett vissza. További részleteket itt olvashat >>>

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG