1p
Átlagosan 144 ezer forintot vittek haza az emberek tavaly, ez 2 százalékkal magasabb a tavaly előttinél, eközben a fogyasztói árak 5,7 százalékkal emelkedtek, ami a reálbérek nagy mértékű esését jelenti. A versenyszférában a nettó keresetek 4,3, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,1, a nonprofit szervezeteknél 4,3 százalékkal nőttek egy év alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2012-ben a fogyasztói árak átlagosan 5,7%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. Részletek >>>

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2 százalékkal haladták meg az előző évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 233 700, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 214 900 forintot kerestek.

A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 200 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal  (közfoglalkoztatottak nélkül 6,3 százalékkal) haladták meg a 2011. január–decemberit.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 7,2 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent az átlagkereset, e hatást kiszűrve átlagosan 3,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete 7,8 százalékkal, 203 700 forintra nőtt.

Pénzügyi, biztosítási területen a legmagasabbak az átlagbérek

A bruttó átlagkeresetek 2012-ben is a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (459 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (410 100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (403 900 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139 700 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (151 400 forint), illetve az építőipar (163 600 forint) ágakban dolgozók kerestek - derül ki a KSH adataiból.

2012. január–decemberben a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 55 százaléka (a közfoglalkoztatottak nélküli létszám 61,9 százaléka) átlagosan 10 100 forint  –  az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült. Ennek hatása a közszféra bruttó jövedelmi pozícióit 1,6  százalékponttal javítja.

A közfoglalkoztatottak nélkül, de a kompenzáció figyelembevételével számított növekedés így a közszféra területén 5,5  százalék volt. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél is részesülhetnek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 9,2 százaléka kapott ezen a címen 10 200 forintot.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január–decemberben átlagosan 5,4 százalékkal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8 százalékkal – haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye 4,5 százalékkal nőtt.

A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a 2012. évi garantált bérminimum-változás, továbbá a 2012. januártól esedékes, de 2012. júliusban kifizetett béremelés miatt.

Ennyit vittek haza az emberek

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 144 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 190 500) forint volt, 2 százalékkal magasabb az előző évinél.

A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 3,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,3, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,1, a nonprofit szervezeteknél 4,3 százalékkal nőttek egy év alatt. A 235 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2  százalék volt.

A versenyszférában kicsit kevesebben dolgoztak, mint tavaly előtt

A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 817 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, 34 ezer fővel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában - írja a KSH.

A költségvetési szférában 751 ezren dolgoztak (16,7 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 91 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012. január–decemberben közel négyszerese volt (átlagosan 72,4 ezer fő) az előző évinek.

A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 106 ezer fő állt alkalmazásban. Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 674 ezer fő állt alkalmazásban, 17,1 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG