A Jobinfo.hu első negyedéves adatai szerint a munkakeresők közül a távmunkára, a beszerzési és logisztikai, valamint az adminisztrációs, asszisztensi pozíciókra pályázók elhelyezkedési esélyei a legrosszabbak, ugyanis ezeken a területeken jelentkezik a legnagyobb arányú munkaerő-túlkínálat.
A friss diplomások sincsenek könnyű helyzetben, hiszen sok vállalat nem szívesen vesz fel pályakezdőket – a 20 főnél többet foglalkoztató cégeknek mindössze 42 százaléka foglalkoztat friss diplomást. Kristók Balázs, a Jobinfo.hu állásszemléző oldal vezetője elmondta, hogy nem csak a kevés nyitott pozíció jelent nehézséget a pályakezdők számára: sok gyakornoki pozícióként meghirdetett állásra nem friss diplomásokat keresnek, mindössze azért nem várnak el gyakorlatot, mert teljes betanítást nyújt a cég.
Az adatok szerint a legkisebb versenyre a mérnökök és informatikusok mellett a gazdasági vagy pénzügyi pozíciót megpályázók számíthatnak, ezekben a szektorokban a legkiegyenlítettebb a keresleti és a kínálati oldal. Kristók Balázs kiemelte, hogy az egyetemi keretszámok részben követik ezt a tendenciát, hiszen a mérnök és informatikus karok benne vannak a top3-ban, ugyanakkor a gazdasági szakokra idén mindössze 250 ösztöndíjas hallgatót fogadhatnak az egyetemek és főiskolák.
Bár a legtöbb álláskereső a budapesti és Pest megyei pozíciókat keresi, mégsem ők vannak a legnehezebb helyzetben, hiszen a munkakínálat is erre a területre koncentrálódik. A Jobinfo.hu adatai szerint a kínált állások 43 százaléka a fővárosban és Pest megyében található, ezt követi mindössze 5 százalékkal Győr-Moson-Sopron megye, majd 4 százalékkal Hajdú-Bihar megye. A Békés és Tolna megyei álláskeresőknek a legrosszabbak a kilátásai, hiszen itt található a legkevesebb nyitott pozíció.
Az álláskeresők közül a legnehezebb helyzetben a logisztikai beszerzési pozícióra pályázók vannak, míg a legkisebb konkurenciával a mérnököknek, informatikusoknak és pénzügyeseknek kell számolniuk. A munkaerőpiac továbbra is fővárosközpontú, a legkevesebb nyitott pozíció pedig Békés és Tolna megyében található.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
18 perce
-
Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
41 perce
-
Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
körülbelül 1 órája
-
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
2 órája
-
Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
2 órája
-
Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
3 órája
-
Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kapitány István a leggazdagabb miniszter
- Hozzányúlt a védett benzinárak rendszeréhez a kormány – de mit jelent mindez?
- Sokkal több beteg vár műtétre, mint egy évvel ezelőtt
- Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
- Vitézy Dávid új videóban pörkölt oda Lázár Jánosnak
- Nagy változásokra készül a Fidesz, de Orbán Viktort így is újraválasztanák
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
17:01
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
-
Mélyponton az európai fogyasztói hangulat
14:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új, modern sportpályát adtak át a Pásztorvölgyiben
19:03
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
2026. június 9. 15:33
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26
-
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
2026. június 9. 10:53
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.





